66300. lajstromszámú szabadalom • Szövetpálya különösen légijárművek számára és eljárás annak előállítására

Megjelent 1915. évi jauuár hó 30-án. MAGY. SZABADALMI KIR. HIVATAL SZABADALMI LEIRAS 66800. szám. V/h. OSZTÁLY Szövetpálya, különösen légi járművek számára és eljárás annak előállítására. AKTIENGESELLSCHAFT METZELER & C° CÉG MÜNCHENBEN. A bejelentés napja 1913 szeptember hó 18-ika. Elsőbbsége 1913 január hó 10-ike. Több szövetpályából összetett tárgyak­nál, melyekre húzás fejtetik ki, az a hát­rány mutatkozott, hogy egyoldalú húzás lép föl, ha a szövetpályának lánc illetve vetülékfonalai az igénybevétel irányához rézsútosan haladnak. Ezen jelenséget különösen léggömbök burkolatainak szö­vetpályáinál már régen észlelték. Ezen hátrány elhárítására vagy három réteg­ből álló szövetpályákat alkalmaznak, melyeknél az egyik réteg láncfonalai jobbra, a másiké balra haladóan vannak elrendezve vagy pedig két egymásután következő szövetpálya közül az egyik szövetpálya diagonalis rétegének láncfo­nalai jobbra emelkedően, a szomszédos szövetpályáéi balra emelkedően haladnak. Ezen utóbbi eset a csavarást azáltal törekszik kiküszöbölni, hogy két szom­szédos pálya egymást keresztező láncfo­nalaik útján ellenhatást igyekszik egy­másra gyakorolni, míg az előbbi esetnél, ahol a szövet háromszorosan van alkal­mazva, a kiegyenlítődés már magában minden egyes pályában áll be. Jelen találmány már most új eszközt szolgáltat csavarás irányában ható. ilyen húzási igénybevételeknek fölötte kedvező módon való fölfogására, melyek diago­nalis szövetpályákból előállított tárgyak­nál, különösen léghajóknál előfordulnak. Evégből az eddig ismert el nem osztott diagonalis réteg helyett, melynél tehát a lánc és vetülékfonalak a pályának egész hosszán ugyanazon irányban haladnak, oly szövetréteg van alkalmazva, melynél a lánc és ennekfolytán a vetülékfonalak is, egymást fölváltva keresztezik. Ily mó­don a szövettestnek csavarási törekvése ellenében mindegyik pályában kiegyenlí­tés létesíttetik úgy, hogy a pálya a huzási igénybevételekkel szemben külön kiegyen­lített alakzatot képez. Hogy a jelen találmány szerinti szövet­pálya rétegek magukban véve vagy egy avagy két réteggel kapcsolatban alkal­mazhatók-e, az az ilyen szövetpályákból előállított testek különösen léghajók al­kalmazási módjától, nagyságától és terhe­lésétől függ. A második réteg vagy a pálya hosszirányában haladó vagy dia­gonalisan elrendezett lánczfonalakat tar­talmazhat, nemkülönben egy esetleges harmadik réteget, mely azonban tekintet­ei a találmány szerint kiképezett réteg­nekjelentékenyen fokozott ellenállóképes­ségére el is maradhat. A jelen találmány szerinti szövetpálya-

Next

/
Thumbnails
Contents