66278. lajstromszámú szabadalom • Nyelvsíp hangok előállítására gázokban és folyadékokban

nyelvet is képvisel, mely a esőtorkolatot fölváltva nyitja és zárja. Ha a hangintenzitást még jobban növelni akarjuk, akkor a (c) sípnyelvet két (b) alaplemez között rezegtetjük (2. ábra). A fúvóenergia alkalmas megválasztása által az elméletileg megkövetelt fölsőhangokat kapjuk. Kellő kísérleti föltételek mellett sikerül az (a) cső tengelye, mint forgástengely körül képezett forgástesteket, mint pl.^egy golyócsészét is hangzásra bírni. Éppígy excentrikus gerjesztések a választott nyelvalak elméletileg megkövetelt hangábráit adják, amennyire azok a számítás céljára egyáltalában hozzáférhetők. Minthogy a nyelvnek a bevezetésben említett működtetési módja semmiképen sem involvál gázt, ennélfogva kell, hogy a készüléket folyadékban is hangzásra lehessen bírni. Erre vonatkozó kísérletek víz alatt igen intenzív hangokat eredményeztek. A készülékek által szolgáltatott hangok teoretikusan rezonánciaképesek, ennélfogva az egész nagy hangintenzitású nyelvsíppá képezhető ki. Ily elrendezést tüntet föl a 3. ábra. Itt a (d) leme?vezető peckeket fejescsavarok helyettesítik, melyek a (c) hanglemeznek a szükséges játékot a nyomótelephez vezető (a) cső tengelyének hosszában megengedik, azonban leesését zárt kompresszor és a készülék megfelelő hajlása mellett fejükkel megakadályozzák. Végül (e) egy hengeres, rezonanciára hangolt síptoldat. A 4. ábra ezeii sípot kúpos toldattal tünteti föl. Az 5. ábra egy köbös (kubikos) síp típusát tünteti föl. A 6. ábra egy befogott (C) sípnyelv szerkezetét mutatja, mely pontosan beállítható távolságban van a (b) lemeztől. A sípnyelvet természetesen, akár szabad, akár be van fogva, két oldalt is lehet működtetni, mint az a 7. ábrán látható. . Hogy a kiáramló közeget megóvjuk a síptoldat csőfalához való iitődéstől, a (c) sípnyelvet, mint azt a 8: ábra mutatja, szélén a (b) alaplemezzel, vagy az (e) rezonátorvéggel együtt fölhajlítjuk úgy, hogy a nyomóközeg minden kényszer nélkül áramolhat keresztül. Ha a nyelv szélét síknak meghagyjuk és a nyelvvel pl. hengeres rezonátort helyezünk tengelyirányban szembe, melynek a nyelvvel szemben álló nyílásátmérője bizonyos határok között a nyelv átmérőjével körülbelül egyenlő, akkor a közeg a rezonátorból kiszívatik. Ilyfajta szerkezetnél tehát legalább két nyílással biró rezonátort kell alkalmazni. Bizonyos nyelvátmérőnél ugyanis bizonyos hangot kapunk. Ez viszont a hengeres rezonátor bizonyos hosszát követeli meg. Minden rezonátorhosszhoz azonban bizonyos menzura, azaz bizonyos nyílásátmérő tartozik. A hangmagasság szerint tehát a nyelv és a rezonátor átmérője bizonyos és pedig egészen meghatározott határok közt fog ingadozni. A nyelv szélén a keresztmetszet hirtelen bővülése folytán szívóhatás következik be, mely a rezonátort üresre kiszívni igyekszik. Ezért kell a rezonátort legalább is egy második nyílással ellátni. Végül lehet egyetlen közös síptoldat számára két vagy több nyelvet is a legkülönbözőbb módon összeépíteni és megfelelő elzárócsapok által tetszőleges akusztikai kombinációban használni. A nyelvek emellett a toldat lehető saját hangjaira vannak hangolva. Hogy példával éljünk, utalunk a 7. ábrára. Ha itt (c)-t merev, szilárd válaszfalnak tekintjük, jobbról és balról pedig mindegyik (b) alaplemez számára egy nyelvet képzelünk elrendezve, kéthangú sípot nyerünk. A fúvóközeg nincs szükségképen a hangtovábbító közeghez kötve; lehet pl. a nyelvet levegőben levegővel vagy gőzzel, de vízzel is működtetni. Az így nyert sípok, melyek toldatszerkezetei a létezőkből már ismeretes módon még számos variációt engednek meg, egyenlő jól használhatók levegőben és víz alatt nagy hangterjedelemmel minden, folytonos akusztikai hullámokkal elérhető hatások számára és különösen jól, nagy hangerősségük miatt, jeladás céljára, mindkét közegfajtában. A sípnak víz alatt való használatánál a síp lehet vagy közvetlenül a vízben vagy magában véve ismeretes módon, egy folyadékkal megtöltött edényben elhelyezve.