66259. lajstromszámú szabadalom • Elektromos író illetve kiverőgép
— 7 -lőnek a helyes betűlenyomáshoz szüksé- j ges nagyobb kilengése biztosíttatik. Az 53427. sz. szabadalomban védett gép foganatosítási alakja, azáltal jellemezve, hogy a betűtartókorong mellett az egyik végén egy vagy több festékkorongot tartó (41) emelő van lengően ágyazva, melynek másik végére áramzáráskor vagy közvetlenül vagy a (46) közbenső emelő közvetítésével az írómágnesfegyverzet (47) toldata hat, miáltal a (41) emelő kilendül és a festékhenger a betűkkel érintkezésbe keriil. Az 53427. sz. szabadalomban védett gép foganatosítási alakja, azáltal jellemezve, hogy az áramkörbe az (54, 59, 56, 68) kettős relais van bekapcsolva, mely egy billentyűemelőnek a hozzátartozó (2) kontaktuselemmel való érintkezése által gerjesztetik és emellett az áramkört az írómágnesen át, valamint az árammegszakítás pillanatában átmenetileg a kocsimágnesen át zárja úgy, hogy utóbbi i csak a betű lenyomása után kerül működésbe. Az 53427. sz. szabadalomban védett gép foganatosítási alakja, azáltal jellemezve, hogy a kocsi visszafelémozgását megakadályozó (74, 77) kilincsek egy a kocsinak szélső helyzetébe való érkeztekor működtetett (78) mágnes fegyverzete által oldatnak a kocsi önműködő visszafelémozgásának lehetővé tételére. A 8. igényben védett foganatosítási alakja, azáltal jellemezve, hogy a (78) mágnes áramzárásának biztosítására a kocsin a (82, 83) inga van fölfüggesztve, mely a kocsi visszafelémozgásánál vezető részével két egymástól szigetelt és a (78) mágnes áramkörébe iktatott (84) vezetősínen csúszik és ily módon az áramot zárja, míg a kocsinak a kiindulási hely| zetébe való érkeztekor az inga kontaktussinről leesik és az áramot megszakítja úgy, hogy a kocsi kapcsolómozgását záró kilincsek ismét bekapcsolódnak. 10. Az 53427. sz. szabadalomban védett gép foganatosítási alakja, azáltal jellemezve, hogy a kocsin egy a papírhengerrel párhuzamos (86) tengely van ágyazva, mely a rajta elrendezett (85) harántkarnak a kocsi végső helyzetében a helytállóan elrendezett ferde (87) lécbe való ütközése következtében elforgattatik és ezen forgás fogaskerékáttétel útján a papírhengerre oly módon vitetik át, hogy utóbbi egy sorközzel továbbkapcsolódik. 11. Az 53427. sz. szabadalomban védett gép foganatosítási alakja, azáltal jellemezve, hogy a gépet hajtó motor áramkörét a kocsi zárja és nyitja, mimellett egy közvetlenül az (l) kontaktushengerre ható és a kocsimágnest záró billentyűemelő áramkörét a kocsi a kiindulási helyzeté-i bői addig kapcsolhatja tovább, míg a kocsi a motort működtető kontaktusállást el nem éri. 12. Az 53427. sz. szabadalomban védett gép foganatosítási alakja, azáltal jellemezve, hogy a mótor áramkörében a (104) elektromágnes van bekapcsolva, melynek rúgóhatás alatt álló fegyverzete árammegszakításkor a mótor által hajtott (108) tengelyének (109) orrába ütközik és ezáltal a gépet leállítja. 13. Az 53427. sz. szabadalomban védett gép foganatosítási alakja, azáltal jellemezve, hogy sorvégeknél, illetve a kocsinak a szélső helyzetbe való érkeztekor egy a kocsin bellítható (90) ütköző a kocsi alsó részén lengően ágyazott (89) jelzőtárcsát fölemeli, illetve egy izzólámpát bekapcsol. (1 rajzlap mellékletre.) PALLAS RÉSZVÉNYTÁRSASÁG NYOMDÁJA 3UOAPEÉT EH