66033. lajstromszámú szabadalom • Önműködő fék állattal vontatott járművekre

úgy, hogy a (9) rúdnak, mely a (13) for­gószöggel a kocsi melső részével áll összeköttetésben, előre és hátramozgását biztosítják. A szerkezet kikapcsolására szolgál a (14) kétkarú emeltyű, melynek egyik karja a kocsis ülése mellé nyúlik föl, másik karja pedig egy, a rajzon nem látható, a forgószög közelében fölerősí­tett szögbe fogódzik és mindaddig, míg az emeltyű be van kapcsolva, a szerke­zetnek előre és hátramozgását megaka­dályozza. Mivel a kocsi alváza a hátsó tengellyel és a fékkel szilárd kapcsolatban áll, melső részével pedig a kocsi melső részének kapcsolatos (9) rúd (10) görgőin nyugszik, a kocsi abban a pillanatban, amikor az állatok megállnak, a görgőkön még előre szalad és a (9) rúd hátramaradva, nyo­mást gyakorol a (4) emeltyűre, közvetve pedig a (6) fékre, miáltal a jármű a fék behatása alatt megáll; ugyanígy működik a fék lejtőknél, amikor a kocsiderék a megterhelés következtében, de saját súlyá­nál fogva is gyorsabban gördül és így ön­működőlég fékezi a járművet. Alacsony járműveknél, ahol a fönt leirt emeltyűszerkezet nem használható, a Fig. 3. és 4-ben ábrázolt kivitel alkalmaz­ható, melynél a (9) rúd a (22) könyöfcös karokkal a (21) kétkarú emeltyűkkel áll összeköttetésben, melyeknek támpontjuk a (23) csapnál van, mellyel az emeltyűk a kocsi aljához megerősített (20) tartóhoz vannak erősítve. A (21) emeltyűk másik vége a (19) vonórudak közvetítésével a fékre hatnak. Ezen szerkezelnél a működés azonos a már ismertetett működéssel. Természe­tesen az ismertetett kivitelektől eltérő kivitelek is lehetségesek, melyek azonban a találmány lényegét nem érintik. SZABADALMI IGÉNYEK. 1. Önműködő fék állattal vontatott jár­művekre, jellemezve azáltal, hogy a kocsiderék és hátsó része a melső résztőt függetlenítve van azáltal, hogy a kocsiderék egy T alakú nyújtórúd karjainak végére alkalmazóit görgő­kön nyugszik, melyek' fölött a T ka­rokkal egy darabból álló vezetősinek vezetékekben helyezkednek el úgy, hogy a kocsi hátsó része bizonyos határok közölt előre-hátra mozgat­ható anélkül, hogy a melső rész vele mozogna, jellemezve továbbá azáltal, hogy az így függetlenített melső rész a nyújtórúddal kapcsolafos könyökös kar segítségével két tartó között ágya­zott kéikarú'emeltyűre hat, mely egyik végén görgővel ellátva, egy a fékrúd­da) kapcsolatos nyúlványnak támasz­kodik úgy, bogv az emeltyűnek hátra­nyomása következtében a féktuskók a kerekekhez nyomódnak. 2. Az 1. alatt igényelt önműködő fék ki­viteli alakja, jellemezve azáltal, hogj a függetlenített melső rész a nyújtó rúd közvetítésével két kétkarú emel tyűvel áll kapcsolatban, melyeknek szabad vége egy-egy vonórúd kőzve ütésével a fékgerendával áll kapcso latban, mi melleit az összes részel egy vízszintes síkba esnek oly célból hogy alacsony járművek szintén ön működő fékkel fölszerelhetők legyenek (l rajzlap mellékléttel.) i ÁLLAS RÉSZVÉNY TÁfttASÁP nyomdája dUDAPE8TEN

Next

/
Thumbnails
Contents