65997. lajstromszámú szabadalom • Görgős zsilip végnélküli görgőláncokkal
üregterekben '(c) hasítékok vannak kiképezve, melyeken át a görgőlánc a (b) üregterekből ki-, illetve azokba bejuthat. A lánc maga (h) vezetőtömbök (ill. a mellékábrának (m) lánccsillagjai) fölött vezettetik úgy, hogy állandóan tökéletes vezetése van és meg nem rekedhet. Mindegyik, hatáson kí: vül jutott görgő állandóan új görgő által helyettesíttetik úgy, hogy a tábla mindig egyenlő számú görgőn mozog. A fajlagos görgőnyomás tehát a görgőlánc segélyével alacsonyan tartható. Minthogy a láncok a zsilip mozgatásánál sohasem juthatnak az alsó táblaszél alá, így tehát azoknak úszótestek általi megsérülése ki van zárva. Továbbá az alsó vízoldalon szabadon kilépő láncfél a tábla fölé jutó, fecskendett víz, jég és más hasonlók ellen alkalmas módon megvédhető, ami az ismeretes görgőkocsiknál lehetetlen volt, melynél a lánc a zsiliptáblához képest viszonylagosan eltolódott; ugyanígy lehetetlen ez, a már ismeretessé vált végnélküli lánccal ellátott görgős zsilipnél is, mint azt fönt említettük. Az (a) táblának oldalsó tömítése, mint eddig is, ismeretes módon (1) csövek vagy 1 hasonlók segélyével történhetik. A (b) üregszekrények kívánatra a fölső vízszín fölé meghosszabbíthatók és a (k) vonóláncok vagy vonórudak megerősítésére szolgáló (i) tartófülekkel lehetnek ellátva, mimellett az utóbbiak, mint említettük, egyúttal a (b) üregtereknek vízmentes elzárására szolgálhatnak^ A föltüntetett foganatosítási alak, melynek részletei tetszőlegesen változtathatók, ugyanúgy, mint a föltüntetett egyszerű tábla, kétrészű, zsiliptáblára is alkalmazható (mimellett, ha úgy kívánjuk, a fölső tábla az alsó tábla hátán gördülhet, ami az ismeretes szerkezeteknél ki van zárva). A fölső és alsó táblavégek az utolsó támasztógörgőkön túl konzolltartók gyanánt is alkalmazhatók, amennyire azt a kivitt táblaszerkezet szilárdsága megengedi. SZABADALMI IGÉNY. Görgős zsiliptábla végnélküli görgőláncokkal, azáltal jellemezve, hogy a görgősláncok az (a) táblának (b) oldalszekrényeiben olyképen vannak elrendezve, hogy a görgőláncoknak a zsiliposzlopokra nem támaszkodó része állandóan az üregszekrények belsejében lökés- és jégmentesen mozgattatik. (1 rajzlap melléklettel.) PAL1AS RÉWVÉNV AH6A6AÜ J* BUOAPfc«l 6N