65993. lajstromszámú szabadalom • Berendezés szemes terményeknek és ezek őrlési termékeinek elektrostatikai úton történő osztályozására és tisztítására

— 2 Hogy a tisztítandó anyagnak könnyebben és kevésbbé könnyen kiemelhető részei fo­kozatosan távolíttassanak el az anyagból, a berendezés ismert módon akként van kiké­pezve, hogy a tisztítandó anyag, egymás­után két vagy több elektrosztatikai töltéssel biró téren vezettetik át, amikor is először a könnjebb és azután, egymás után, a ke­vésbbé könnyű részek választatnak el a nehezebb részektől. A mellékelt rajban példaképpen a talál­mányt képező berendezésnek egy, daratisz­tításra szolgáló foganatosítási alakja van föltüntetve. Az 1. ábra a berendezésnek hosszmetszete, a 2. ábra aunak fölülnézete, a 3. ábra metszet az 1. ábrának A—B vo­nala szerint, a 4. ábra metszet az 1. ábrának C—D vo­nala szerint, az 5. ábra metszet a 2. ábrának E—F vo­nala szerint. A tisztítandó darának a berendezésbe való bevezetésére az (1) garat (1. ábra) szolgál, melyből a dara, a (2) adagoióhen­ger fölött, a (3) rugókra szerelt és ismert módon, a (4) forgattyús hajtómű által ide­oda mozgatott (5) rázócsatornába hull, amelyben az vékony rétegben terül el. Az (5) rázócsatornának mozgása következ­tében a dara három egymást követő elek­trosztatikai töltéssel biró téren megy át, mely tereknek (6, 7, 8) vonzó elektródái a rázócsatorna fölött, ettől bizonyos távolság­ban vannak elrendezve és a dielektromos anyagból, pl. ebonitból készült (9, 10), ill. (11) szigetelőréteggel vannak bevonva. A (12) taszítóelektródát az (5) rázócsatornának, pl. cinkbádogból álló bélése képezi. Az elektrosztatikai töltéssel biró térnek töltését egy ismert elektromosságot fejlesztő gép, pl. influenciagép vagy transzformáló­gép szolgáltatja, de létesíthető a töltés az elektródáknak dielektromos anyaggal vég­zett dörzsölésével is. A (6, 7, 8) elektródák által, az ezek alatt elhaladó darából kiemelt héjrészek a (9, 10, 11) szigetelőrétegeken tapadva maradnak és ezekről, hogy fölületüket teljesen be ne födjék és a berendezésnek helyes működé­sét károsan ne befolyásolják, külön szerke­zetek segélyével távolíttatnak el. A föltün­tetett foganatositási alaknál erre a célra három, az egymástól bizonyos távolságban elrendezett (6, 7, 8) elektródákkal együtt­működő különböző szerkezet van alkalmazva. A (6) elektródával együttműködő szerke­zet hosszúkás (13) szekrényekkel van föl­szerelve (2. ábra), melyek a (14, 15) koron­gok köré vezetett (16) végtelen szalagokra vannak szerelve. Ezeket a szekrényeket a föl nem tüntetett, ismert hajtómű segélyé­vel forgásnak indított (14, 15) korongok és a (16) szalagok az (5) rázócsatornának moz­gási irányára derékszög alatt álló irányban mozgatják, mely mozgásuk közben azok a (6) elektródának (9) szigetelő rétegével egy­másutáu érintkezésbe jutnak, az ehhez ta­padt részeket lesöprik és fölfogják, azután pedig az elektrosztatikai töltéssel biró téren kívül, a (17) gyűjtőcsatornába ürítik (3. ábra). A második (7) elektródánál (2. ábra) a (10) szigetelőréteghez tapadt részeket a víz­szintes síkban forgó, a (18) tengelyre föl­ékelt (19) söprőkereszt söpri le, melynek söprőkarjai lassan mozognak át az elektro­statikai töltéssel biró téren és egymásután súrolják a (10) szigetelőrétegnek alsó fö­lületét (4. ábra). A söprőkarokról a maguk­kal vitt héjrészeket az elekrosztatikai töltés­sel biró téren kívül további söprőszerkeze­tek söprik le. A harmadik (8) elektródánál (1. ábra) a (20) elevátorserlegek vannak alkalmazva, melyek a (21) tengelyre fölékelt két (22) korongon vannak akként fölerősítve, hogy a (20) serlegek, a korongoknak forgásánál, egymásután súrolják a (11) szigetelő réteg­nek alsó fölületét és az ehhez tapadt ré­szeket lesöpörve magukkal viszik, azután pedig a (23) csatornába öntik, melynek fe­nekén a (24) szállítócsavar (5. ábra) van elrendezve. Ez a szállítócsavar a részeket a (25) nyíláshoz szállítja, amelyből azok a nyíl irányában kihullanak. A tiszta dara a berendezésből a (26) el­vezetőnyíláson (1. ábra) távolíttatik el, míg a könnyebb és kevésbbé könnyű, a (6, 7, 8)

Next

/
Thumbnails
Contents