65971. lajstromszámú szabadalom • Eljárás ecsetnyelek előállítására

— 2 — olykép, hogy azt vízben alkalikus anyagok- ! nak esetleges hozzáadagolása mellett 1—3 órán keresztül főzzük. Ezen főzési folyamat j közben a tollszárat, amelynek szájnyílása j el van zárva, a tollüregben lévő gázok j megduzzasztják, illetve kibővítik. A tollak j természetének megfelelően a duzzasztás különböző mérvű és hogy a duzzasztás le­hetőleg egyenlő legyen, fémhüvelyeket al­kalmazunk, amelyeket időnként a tollezá­rakra tolunk oly célból, hogy megállapítsuk, vájjon a tollszárak elegendő mérvben bő­vültek-e már. Esetleg úgy is eljárhatunk, j hogy a fémhüvelyt a főzés előtt toljuk rá a tollszárra, mimellett a hüvely az esetleg nyitva levő szárnyílást elzárja, sőt a hüvelyt a tollszárra rá is csavarolhatjuk. A főzési folyamat hatásának növelésére zárt főző­edényt alkalmazunk és a víz hőmérsékletét növeljük. A főzési folyamat által a tollszár lágy állapotig fölhevíttetik és ennek meg­történtével a sablon egy megfelelő bőségű (c) lyukába vezethető. Minthogy a (d) toll­szár eközben lágy állapotban van, az a sablonban kiegyenesedik. Ha azután a sab­lon egyenletesen lehűl, úgy a tollszár is­mét megkeményedik és tartósan kiegyene­sített állapotában marad. A sablon kiképzése tetszőleges lehet. A bordákat a főzési folyamat befejezté­vel célszerűen megfelelő hosszúságúra le­vágjuk és hydrogénszuperoxyddal fehérítjük azután a megduzzasztott szárvéget közepén kettévágjuk úgy, hogy a szőrcsomó most már a kibővített nyílásba bevezethető és rögzíthető. Az ecsetnyelet megkeményedése után tetszőleges módon fényezhetjük, csiszol­hatjuk vagy máskép díszíthetjük. A szőr­csomó igen jó rögzítését úgy érhetjük el, hogy fölhevített dróttal hurkot kötünk a rögzítési helyen. SZABADALMI IGÉNYEK. 1. Eljárás ecsetnyelek előállítására, azáltal jellemezve, hogy a follszárat alkalmas készülékek segélyével kiegyenesítjük, miután azt mellső végén kibővítettük, oly célból, hogy azt az ecsetgyártásra alkalmas alakba hozzuk. 2. Az 1. pontban igényelt eljárás fogana­tosítási alakja, azáltal jellemezve, hogy a tollszárat lágy állapotáig fölhevítjük és egy sablonba vezetjük, amelyben lassan kihűl, oly célból, hogy a tollszá­rat maradandóan kiegyenesítsük. 3. Az 1. és 2. pontban igényelt eljárás foga­natosítási alakja, azáltal jellemezve, hogy a tollszárat egy tetszőleges hőfor­rással fölszerelt sablonba vezetjük be fokozatosan oly célból, hogy abban ki­egyenesítve a sablon kihűlésénél lassan­ként megkeményedjék. 4. Az 1—3 pontokban igényelt eljárás fo­ganatosítási alakja, azáltal jellemezve, hogy a tollszárat tisztítása és a tollré­szek lefosztása után vízben való főzés által alkálikus anyagok vagy állati zsírok esetleges hozzáadása mellett meglágyít­juk és az eközben kiterjeszkedő gázok segélyével bizonyos mérvben megduz­zasztjuk. (1 rajzlap melléklettel.) PAUA8 RÉSZVÉNYTÁRSASÁG NYOMOÁJA BUDAKTTBN.

Next

/
Thumbnails
Contents