65894. lajstromszámú szabadalom • Rugalmas keréktalp

A találmány szerinti keréktalpot egysze­rűen úgy állíthatjuk elő, hogy két abroncs közé rugókat helyezünk és ezeket úgy egy­máshoz, mint az abroncshoz is hozzáerősít­jük úgy, hogy az egész egyetlen hajlékony testet alkot. A rugók kamrája, mint az 1. ábra alsó fele mutatja, oldalról elzárható, és pedig (D) kaucsuk- vagy más efféle gyűrűk segélyével, melyek pl. fémgyűrűk segélyével foglalhatók az (A) és (B) abron­csokhoz. Az így összeállított keréktalp belső ab­roncsa közvetlenül vagy közvetve a kerék kerületére erősíttetik, míg a külső abroncs, vagyis a gördülő fölület, a talajhoz alkal­mazkodik. A találmány szerinti keréktalpot az jel­lemzi, hogy az igénybevételek egyenletesen oszlanak meg az összes rugók között s ez utóbbiak alakja és elrendezése úgy van meg­választva, hogy a kerék síkjára mérőleges igénybevételekkel szemben a lehető legna­gyobb ellenállást fejtik ki, ellenben a for­gató, tangenciális irányú igénybevételeknél (hajtókerekek) ezeknek irányában engedé­kenyek s úgyszintén a kerék átmérője irá­nyában is meghatározott engedékenységgel bírnak p, húzó-, nyomó- és csavaróerőkkel szemben. SZABADALMI IGÉNY. Rugalmas keréktalp járművek számára, jel­lemezve S-alakban meghajlított és sor­ban egymásután elrendezett lemezrugók által, melyek fölváltva ellentétes hely­zetbe vannak állítva s végeiken egymás­hoz, egyéb pontjaikon pedig fölváltva a kerékkel szilárdan összekötött merev ab­roncshoz és egy szintén merev gördülő abroncshoz vannak erősítve. (I rajzlap melléklettel.) °AllAS RÉSZVÉNY 1AMA8ÁG PY0M0ÁJ4 BUVM^«I«M

Next

/
Thumbnails
Contents