65891. lajstromszámú szabadalom • Eljárás tömbök öntésére két vagy több különböző fémből vagy fémötvözetből a rétegeknek egymás fölé való öntése útján vasformákban

— 2 — függélyesen állr lényegesen hosszabb, mint | ezen harántmetszetnek vízszintes (h, i) | tengelye. ! A tömbök öntése következőképen tör­ténik: Az első sorban beöntendő kemé­nyebb fémet tartalmazó (c) őntőüstöt az öntőforma fölé hozzuk. ; Ha az öntőforma az adott viszonyok j szerint előre megállapított magasságig a j kemény fémmel megtelt, akkor az öntő- j üst szelepét elzárjuk és az őntőüstöt a | következő öntőforma fölé visszük. | Az öntőformában levő folyékony fém j a hideg alaplemez és az öntőforma hideg j falai folytán mindjárt az öntés kezdete ) után alulról fölfelé gyorsan lehűl (a le- i hülés még mesterséges eszközökkel kívül- j ről gyorsítható) és bizonyos magasságig, valamint bizonyos, már nem folyékony állapotig megmerevedik, míg a legfölső réteg még folyékony marad. Közben a második, a lágyabb fém fajt tartalmazó öntőüstöt hoztuk az öntő­forma fölé. Az öníőüst szelepét kinyitjuk, j amikor is a fém az öntőformába ömlik, | ahol az az első sorban beöntött fém még j folyékony fölső részével meglehetősen széles övön belül bensően elegyedik. Mé­lyebben lefelé a két különböző fémfaj keveredése az első beöntés alsó részének j már beállított megmerevedése folytán már nem lehetséges. Az ily módon öntött kompoundtömbök közül azokat, melyek vasúti sinekké, pán­céllemezekké vagy hasonlókká való to­vábbi földolgozásra vannak szánva abban | az irányban, melyben a különböző fém- j fajok rétegeit egymás fölé öntöttük, saj- ( tóban akként zömököljük és egyidejűleg j erre merőleges irányban nyujtjuk mind- j addig, míg az öntött tömb eredetileg füg- j gélyes (g, f) hossztengelye a zömökölt és | előnyujtott tömb rövidebb haránttenge- i lyévé, az öntött tömb eredetileg vízszin­tes rövidebb haránttengelye pedig a zö­mökölt és előnyujtott tömb vízszintes hossztengelyévé nem válik. Ezután az ily módon zömökölt és elő­nyujtott tömböket ismeretes módon vas­úti sinekké, lemezekké és hasonlókká hengereljük ki. SZABADALMI IGÉNYEK. 1. Eljárás tömbök öntésére két vagy több különböző fémből vagy fémötvözet­ből a különböző fémrétegeknek egy­más fölé való öntése útján vasformá­ban, jellemezve azáltal, hogy először a két fémfaj egyikét, pl. a keményeb­bet álló öntőformába akként öntjük be, hogy ez a fém oly magas folyé­kony oszlopot alkot aránylag kis víz­szintes harántmetszet mellett, hogy annak alsó része bizonyos magasságig megmerevedik, míg ugyanazon idő alatt annak fölső része bizonyos na­gyobb mélységig még folyékony ma­rad és hogy a második fémfajt csak ezen állapot bekövetkezte után öntjük be úgy, hogy az újabban hozzáömlő fém a már az öntőformában lévő első fém faj fölső, folyékony állapotban ma­radt részével aránylag nagyobb mély­ségig bensően elegyedik. 2. Eljárás az 1. igény szerint öntött vas­úti sinekké, lemezekké vagy rudakká kihengerlendő kompoundtömbök meg­munkálására, jellemezve azáltal, hogy az öntött, kompoundtömböt azon irányban, melyben a különböző fém­rétegeket egymás fölé öntöttük, zö­mököljük és egyidejűleg erre merőle­ges irányban nyujtjuk és csak az ily módon zömökölt és nyújtott tömböt hengereljük ki vasúti sinekké, leme­zekké vagy rudakká. 1 rajzlap melléklettel.; PAILA8 RÉSZVÉNY TÁR8A8Á0 JYOMDÁJA BUDAPEST t*

Next

/
Thumbnails
Contents