65875. lajstromszámú szabadalom • Abszorpciós hidegfejlesztő gép

— 12 -gyűjtő, és a megfelelő tartályba való visszavezetését megengedő leválasztó által. 7. A 6. alatt igényelt gépnek egy fogana­tositási alakja, jellemezve mindkét vé­gén zárt, nagy átmérőjű cső gyanánt kiképezett, a visszavezető vezetékkel egyik végén egy fölül, a másik végén egy alul betorkolló cső útján összekötött leválasztó által. 8. A 6. és 7. alatt igényelt gépnek egy fo­ganatosítási alakja, jellemezve egy, az elvezető vége felé lejtő leválasztó által. 9. Az 1—8. alatt igényelt gépnek egy fo­ganatosítási alakja, jellemezve a két cső­ből álló* gázszárító által* mely csövek egy-egy tartállyal vannak összekötve és mely csövek közül az egyik a másik csővel össze nem kötött tartály fölött úgy van elrendezve, hogy ezen tartályt hűtő folyadék segélyével, egyúttal ez is hűt­tetik. 10. Az 1—9. alatt igényelt gépnek egy fo- j ganatosítási alakja, jellemezve egy, az éppen fűtött tartálynak visszavezető ve­zetékébe beiktatott egyik visszacsapó szelepet és az éppen hűtött tartálytól kiinduló vezetékbe beiktatott egyik vissza­csapó szelepet a fűtő berendezésnek átkapcsolásáig kény szermozgásszerűen zárva tartó szerkezet által. 11. A 10. alatt igényelt gépnek egy foga­natosítási alakja, jellemezve egy, az egyik tartály mellett elrendezett és a fűtő berendezés által, úgy ennek a tar­tálynak fűtésére alkalmas, mint közép­állásában fűtött termosztát gyanánt ki­képezett, a visszacsapó szelepet zárva tartó szerkezet által. 12. 1—11. alatt igényelt gépnek egy foga­natosítási alakja, jellemezve egy elfor­gathatóan ágyazott lángzó és két a tar­tályok alatt elrendezett, a lángzóval összekötött, a megfelelő tartályról le­folyó hűtő vizet akkor, amikor a lángző a másik tartály alatt áll, felfogó és így a lángzónak átállításához szükséges erőt szolgáltató teknő által. A 12. alatt igényelt gépnek egy foga­natosítási alakja, jellemezve egy, a láng­zónak szerelésére szolgáló tengelyen fel­ékelt, ütközőkkel bíró korong és ezen ütközőkkel a lángzónak közép- és vég­állásaiban érintkező és az ütközőknek pályájából termosztatikus vagy nyomás útján működtetett szerkezetek segélyével eltávolított orrok által. 14. Az 1. alatt igényelt gépnél egy, edzett acélból készült, kiólesített szelepfészek­kel bíró visszacsapó szelep. 15. Az 1 — 13. alatt igényelt gépnél egy, a nyomáscsökkentő szelepet az elpáro­logtató csőkígyóban levő hűtőanyag hőmérsékletének megfelelően beállító, szabályozó szerkezet. 16. A 15. alatt igényelt szerkezetnek egy foganatosítási alakja, jellemezve egy, egyik oldalán az elgázosítóban uralkodó nyomás alatt álló é3 igy a szerkezetet ezen nyomástól is függésbe hozó mem­brán által. 17. A 15. és 16. alatt igényelt szerkezetnek egy foganatosítási alakja, jellemezve egy, úgy az elgázosítóba bevezetett, mint az i ebből elvezetett hűtőanyag hatásának* kitett, expandáló tartály által. 18. Az 1. alatt igényelt gépnél egy, a nyo­máscsökkentő szelepet az elpárologtató csőkígyóban lévő hűtőanyag és a hű­tendő anyag hőmérsékletének, a hűtendő anyag hőmérsékletének egy bizonyos határon túl való növekedésekor pedig­csak a hűtőanyag hőmérsékletének meg­felelően szabályozó szerkezet. (5 rajzlap melléklettel.) ?AUA6 RÉSZVÉNY TÁRSASÁG NYOMDÁJA BUOAPfeS FEft

Next

/
Thumbnails
Contents