65864. lajstromszámú szabadalom • Beállítószerkezettel ellátott kiegyenlítőfék

— 2 -A (2) lábitó mozgása az (5) emelő. (6) vonórúd és (7) emelő révén a (8) anyára vitetik át, amely abban az eset­ben, ha mindkét (9) és (10) orsó ugyan­abban a pillanatban tartatik fogva, az orsókra annyira rácsavarodik, míg azok­nak végei egymásnak ütköznek. Ha ellen­ben az egyik orsót már helytállónak, a másikat pedig szabadon forgathatóan tételezzük föl, úgy az anya tovább haladó forgásmozgása közben a helytálló orsóra rácsavarolódik. Ugyanolyan mértékben, mint amilyen­ben az egyik orsó jobban hatol be az anyába, ugyanannyival kilép a másik orsó, mert azt az előbbi az anyából ki­nyomja és az anyához képest forgásba hozza. A két orsónak az anya által való magával vitele csak akkor következik be, ha már mindkét orsó egyenlően van terhelve. Ily módon differenciális mozgást érünk el, amely a (13) és (14) emelőről a (21) és (23) rudak révén a (22) és (24) fékező­emelőkre és ezek állal a fékező pofákra átvitt erőket pontosan kiegyenlíteni tö­rekszik. Eközben a (2) lábitó által ki­fejtettnyomásegyenlő részben származik át a gépkocsi hátsó kerekeinek féktár­csái körül elrendezett fékezőpofákra. A fékezőpofák kopásának egyensúlj'o­zása, vagyis a fék utánaállítása céljából csupán a (15) orsót kell a (17') kézikerék segélyével többé vagy kevésbbé a (10) orsóba belecsavarolni. Minthogy a (15) orsó végével a (9) orsó végének fekszik hozzá, a (15) orsó elforgatása által a (9) és (10) orsók végei többé vagy kevésbbé széthuzatnak, vagyis a jobb-és balmenetű csavarmenetek hatása atatt a két orsó ugyanazon szög alatt, ugyanazon értelem­ben fordul el a (8) anyához képest, aröiáltal a (13) és (14) emelőnek a (7) emelőhöz képest elfoglalt helyzete megváltozik. Minthogy a (13) és (14) emelők (21) és (23) sodronykötelek vagy vonórudak se­gélyével vannak a (22) és (24) fékező­emelökkel, amelyek a fékezőpofákat be­állítják, a megváltozott emelőhelyzet a (22) és (24) emelőkre is átvitetik, ami .a (21) és (23) vonókötelek megrövidítésével, vagyis a fék meghúzásával egyenértékű. A (17) hüvely végén alkalmazott fogazás és a (19) rúgó oly rögzítőszerkezetet ké­peznek, amely a kézzel való elforgatást megengedi, azonban a részeknek például a kocsi rázkódásai alatt való szándéko­latlan kicsavarodását gátolja Az egy­felől a (17) hüvelynek, másfelől pedig a (15) orsónak nyomódó rúgó a hüvely (20) fogait állandóan a (10) orsó fogazá­sába szorítja. A (17') kézikerék forgatásánál a fogak a rúgóerő legyőzése mellett a (10) orsó fogai fölött elcsúsznak. Ezt a forgó moz­gást a (18) négyszögkeresztmetszetű fej a (15) orsóra viszi át. SZABADALMI IGÉNYEK. 1. Beállítószerkezettel ellátott kiegyenlítő­fék, jellemezve egy a fékemelővel ru­dazat révén összekötött, jobb- és bal­menetű csavarmenetekkel ellátott anya és ebbe belecsavarolt, végeiken a fék­pofákat beállítóemelőkkel fölszerelt orsók állal, amelyek a lábitó lenyo­másánál annyira belecsavarolódnak az anyába, hogy az összes fékező­pofák mind nekinyomódnak fék­tárcsáiknak, mire az anya továbbfor­gatása az összes fékpofáknak egy­idejű és egyenlő mérvű meghúzását idézi elő. 2. Az 1. pontban igényelt kiegyenlítőnek kiviteli alakja, azáltal jellemezve, hogy az egyik orsó üreges és üregébe egy második, elforgathatóan és rögzíthe­tően ágyazott orsó van elrendezve oly célból, hogy az anyában lévő orsó­homlokvégek egymástóli távolsága változtatható legyen. (I rajzlap melléklettel.) PA1LA8 RÉSZVÉNY-* ARSA8A0 NYOMDAJA PUDAPE8TEN

Next

/
Thumbnails
Contents