65863. lajstromszámú szabadalom • Szekrényalakú iratrendező át nem lyukasztott iratoknak, rajzoknak, nyomtatványoknak megőrzésére

5. ábra az iratrendező egy részletének perspektivikus képe. Az iratrendező az (a) fenékrész (3. ábra), a (b) födélrész és az ezeket összekötő (c) hát által képezett szekrényből és az ebben elhelyezett, legyezőszerű szerkezetből áll. A legyezőszerű szerkezetet egy, vászon­nal vagy más szövettel vagy bőrrel bevont kéregpapircsík és több, ezen csíkon drót­kapcsok vagy varrás segélyével, egymástól bizonyos távolságban fölerősített, egyes kü­lönálló vagy párosával összefüggő és egy­egy kétrét hajtott kartonlap által képezett elválasztó lemezekből áll, melyek közül az első és az utolsó a szekrénynek födél- illetve feriékrészéhez, a kéregpapircsík pedig a szekrénynek hátához van hozzáragasztva lígy, hogy a legyezőszerű szerkezet a szek­rénnyel tartós és megbízható összeköttetés­ben vau. A szekrénynek (b) födélrésze akként van alakítva, hogy vele a (e) hátnak köz­vetítésével elforgatást megengedő módon összekötött (a) fenékrész fölé csappantható (2. ábra), amikor is az (a) fenékrész a (b) födélrészben foglal helyet; ekkor az (a) fenékrészen fölerősített (e) forgóretesz a (b) födélrészben kiképezett, sárgarézzel foglalt (d) hasítékba illeszkedik és elforgatása után a szekrényt elzárja úgy, hogy az iratren­dezőből az iratok ki nem hullhatnak. E^t az egyszerű forgóreteszt más foga-Datosítási alaknál tetszőleges más záró szer­kezet pl. kulcsos zár helyettesíti. Az iratrendezőnek a rajzokban föltüntetett foganatosítási alakjánál az (f) elválasztó le­mezek (4. ábra), drótkapcsok vagy varrás segélyével, párosával közvetlenül a szek­rénynek (c) hátán legyezőszerűen vannak fölerősítve és az oldaléleiken egy-egy (g) szalag segélyével akként vannak egymással összekötve, hogy az elválasztó lemezek által határolt terek két oldalt, ezen szalagok alatt és fölött, teljesen nyitva vannak vagyis, hogy a lemezek egymással hajtogatott oldal­falak útján összekötve nincsenek. A (g) sza­lagok az (f) elválasztó lemezekkel (i) drót­kapcsok (5. ábra) segélyével vannak össze­kötvs, a (g) szalagot az elválasztó lemezek­nek éleinél a kartonból vagy bádogból vagy más anyagból hajlított (h) védőboríték födi. Az (f) elválasztó lemezek, az alkalmazott összekötő szerkezetnek egyszerűsége és ol­csósága dacára, az iratrendezőnek nyitott állapotában, egymáshoz képest meghatáro­zott oly helyzetben tartatnak meg, mely az iratoknak rendezését és azoknak gyors 'és kényelmes elhelyezését és kivételét engedi meg. Az elválasztó lemezek által képezett terek, minthogy a szekrénynek (a) fenék és (b) födélrésze (3. ábra), valamint annak (c) háta, laposan fekszik az asztalon, a födél és fenékrész között harántmetszetben 180° hosszúságú körívvel határolt teret foglalnak el úgy, hogy a helykihasználás igen töké­letes. Az iratoknak elhelyezésénél és kivé­telénél az elválasztó lemezeket elforgatni nem kell, mert ezek önműködően kerülnek a szekrénynek nyitásánál a nyitó és annak zárásánál a záró állásukba. Az elválasztó lemezek, széleiken, betűkkel vagy számokkal, nevekkel vagy más, az osztályozás alapját képező föliratokkal van­nak megjelölve úgy, hogy a rendezést végző személy az iratrendezőnek egész tartalmá­ról könnyen szerezhet magának jó áttekin­tést. Az iratoknak megsérülését okozó lyu­kasztás teljesen elmarad. Az iratrendező a mindenkori igényeknek megfelelő szinben, alakban, nagyságban és anyagból készül. A találmányt képező iratrendezőnél 150 iratnak betű- vagy időrendben történő el­rakása 14 percet igényel, míg az ismert, lyukasztást nem követelő iratrendezőknél ehhez 28 perc, lyukasztást követelő irat­rendezőknél pedig 48 pere szükséges, ha az iratok rendszertelenül össze vannak ke­verve, tehát előzetesen még nem rendez­tettek. A találmányt képező iratrendező prospek­tusoknak, árjegyzékeknek és táblázatoknak megőrzésére is kiválóan alkalmas. Az eddig erre a célra használt szekré­nyeknél pl. tizenháromféle ily nyomtatvány­nak megőrzésére tizenhárom szekrény volt szükséges, melyeknek kihúzható fiókjaiban a nyomtatványok vízszintesen feküdtek. A

Next

/
Thumbnails
Contents