65825. lajstromszámú szabadalom • Szobafestőlétra
részre olyképen van ráerősítve, hogy az (5) forgástengely két egymásra következő (6, 7) létrafok között a középen fekszik úgy, hogy ha az (1) létrarészt a létrának megrövidítése céljából a (2) létrarészre ráforgatjuk, a (6) létrafok a (7) létrafokkal ugyanabban í a magasságban fekszik. J Az 1. ábrán a (B) létrán és a 3. ábrán az (1) és (2) létrarészeket összekötő csukló a létraszárak oldalfölületére erősített (8) és (9) lemezekből áll, melyek a (10) csuklótengely részére (11) fülekkel vannak ellátva. A (10) csuklótengely itt is a (6, 7) létrafokok között a középen fekszik. Az (1) és (2) létrarészeknek nyitott vagyis a rajzban föltüntétett helyzetének rögzítésére tetszőleges rögzítő szerkezeteket használhatunk. így pl. a rajzon föltüntetett kiviteli alaknál az (A) létránál az (1 és 2) részekre egy-egy (12) ill. (13) hüvely van megerősítve, melyeken egy közös (14) retesz van kihuzhatóan áttolva. Ily reteszek természetesen nemcsak a létraszár hátoldalán hanem annak oldalain is alkalmazhatók. A (B) létránál a rögzítésre egy (15) csap szolgál, mely a (8) és (9) lemezeken és a (2) létrarészen átdugható, mikor is az (1) résznek elforgatását megakadályozza. Magától értetődik, hogy úgy a csuklóknak, mint a rögzítőszerkezeteknek más kiviteli alakjai is használhatók, a jelen találmány tárgyát képező létránál. Lényeges része még a jelen találmánynak, hogy az egymással csuklósan összekötött (1) és (2) részeknek összeérő (16, 17) végei a csuklóknak forgástengelye alatt feküsznek. Ezáltal ugyanis elérjük azt, hogy a létrának megrövidítésénél vagyis, ha az (1) létrarészt a (2) részre ráforgatjuk, a létra favégével áll a padlón és így utóbbit nem rongálja. Az (5, 10) csuklótengelyek úgy is alkalmazhatók, hogy egy létrafoknál feküsznek, mivel ekkor is, a létrának megrövidítésénél a fölfelé forgatott alsó létrarésznek fokai a fölső létrarésznek fokaival egy magasságban feküsznek. A föltüntetett kiviteli alaknál a létra csak egy darabbal rövidíthető, ill. hosszabbítható meg, ha azonban mindegyik létra több, a leírt módon egymással csuklósan összekötött részből áll, pl. olyképen, hogy alulról számítva az első és második, továbbá a második és harmadik, a harmadik ésnegyedik, stb. létrafokok között is vannak csuklók alkalmazva, akkor a létra többszörösen rövidíthető ill. hosszabbítható meg. Végül még megemlítendő, hogy a fölfeléforgatott létrarésznek ebben a helyzetében való rögzítésére tetszőleges szerkezet pl. egy akasztókapocs használható. Utóbbi a rajzon nincsen föltüntetve. SZABADALMI IGÉNY. Szobafestő létra azáltal jellemezve, hogy a kettős létra mindegyik létrájának, vagy egy egyes létrának mindkét szára a létra fokokkal párhuzamos tengelyű csuklók által egymással összekötött két vagy több részből áll, ahol is a csuklók vagy egy-egy lépcsőfoknál, vagy pedig kétkét lépcsőfok között a középen vannak alkalmazva, két-két egymással csuklósan összekötött létraszárrésznek összeérő vége pedig az ezen részeket összekötő csukló alatt fekszik. (1 rajzlap melléklettel.) BAL^AS RÉSZVÉNYTÁRSASÁG NYOWOÁ.A BUBAFESTBM