65811. lajstromszámú szabadalom • Elreteszelő berendezés önműködő lőfegyverek számára

tölténytár akár nyitott závárzat mellett, i akár a lőfegyver lövésre kész állapotában, tehát előre ment zároló mellett, ki van húzva. Az elreteszelő test mindkét esetben az el­reteszelésnek megfelelő helyzetbe jut, még pedig vagy úgy, hogy az első esetben (kl) elreteszelő vállával a már előbb is megvolt (hl) kivágásba lép be, vagy azáltal, hogy az utóbb említett esetben az ezen célra kü­lön a (hl) kivágás mellett kiképezett máso­dik (h2) kivágásba kapcsolódik. Ezen máso­dik (h2) kivágás által válik éppen lehetővé, hogy a retesz lövésre kész helyzetben, előre ment (h) zároló mellett is képes forgó moz­gását elvégezni és ezáltal az elsütő emelőt elreteszelni. SZABADALMI IGÉNYEK. 1. Elreteszelő berendezés a tölténytár által befolyásolt elreteszelő testtel ellátott ön­működő lőfegyverek számára, melynél az elreteszelő test az utolsó töltény el­sütése után a pl. az adogató által vissza­tartott zárolót a kiürített tölténytár ki­húzása alkalmával elreteszeli és a friss tölténytár betolása által kikapcsoltatik, azáltal jellemezve, hogy ez az elrete­szelő test az elreteszelésnek megfelelő helyzetben egyik toldata segítségével az elsütő rudat is rögzíti úgy, hogy ennek lefelé való mozgása és ezáltal az ütő­szögnek kivett tölténytár mellett való kikapcsolása megakadályoztatik. 2. Az 1. igényben védett elreteszelő be­rendezés foganatosítási alakja, azáltal jellemezve, hogy a zároló az elretesze­lés számára való fölfekvő vállat a nyi­tásnak megfelelő helyzetben tartó kivá­gása mellett még egy második kivágás­sal van ellátva, mely úgy van elren­dezve, hogy az elreteszelő test zárt zá­várzat mellett is képes az elsütő rúd rögzítésére szükséges forgó mozgást el­végezni. (1 rajzlap melléklettel.) »AUAS RÉSZVÉNY 1 ÁflSAaÁG PYOMOÁJ* tuüAPt®

Next

/
Thumbnails
Contents