65802. lajstromszámú szabadalom • Önműködő kapcsolókészülék elektromos fényreklám- és hasonló világításhoz

mét az első tárcsára, tehát ismét kontak­tust létesítő helyzetébe hozza) engedi meg, ha a világításnak ismét meg kell kezdődnie, mely művelet azután, 24 órán belül a kívánt időpontokban folytonosan megismétlődik. A kétkarú (a) kapcsoló emelő egy (b) kettős csuklóban, két irányban foroghatóan, van ágyazva és egy (c) rúgó hatása alatt áll, mely annak szabad karját úgy oldalra, mint fölfelé nyomni igyekszik. Ezen szabad emelőkar egy (d) bütj? Ökkel bír, mely egy (f) vezérlő tárcsán csúszik, miáltal a rugal­masan lefelé kilengeni igyekvő (g) kar és a helytálló (h) kar közt kontaktus létesül. Emellett a (g) kapcsoló karnak a kontak­tust létesítő szabad karja, az (a) kapcsoló emelő szabad karjával való érintkezési helyén, (g') szigetelő anyaggal van körül­véve, hogy amint azt már említettük, az elek­tromos áramot az óraműtől és az (f, I) vezérlő tárcsáktól távoltartsuk. Az (f) vezérlő tárcsa az (i) órakeréktengely kúpos (l'j agyára van rászorítva, vagy más alkalmas módon azzal összekötve és egy, fölső szélén legömbölyí­tett (j) karimával (3. ábra), valamint egy szögalakú (k) bevágással (3., 5., 6. ábrák) bír, mely utóbbi föl, egészen a (j) karima fölső széléig nyúlik. Az (f) vezérlő tárcsa íölött, ehhez képest elállíthatóan, egy má­sodik, (1) vezérlő tárcsa ül (3. és 6. ábrák), mely egy széles (m) karimával bir. E karima, egy helyen be van vágva és egy, egé­szen az (f) vezérlő tárcsa (j) karimájáig le­felé hajlított (n) vezető nyelvvel van ellátva, mely a (j) karimára támaszkodik és oldalt, e karimán túl részben kinyúlik. Az (1) ve­zérlő tárcsa kerületén egy (o) orr van ki­képezve, mely a (j) karima legömbölyített fölső szélének külső élével van egy vonal­ban és arra szolgál, hogy az (a) kapcsoló emelő (d) bütykét az (1) vezérlő tárcsa kö­penyfölületéről folytonosan leemelje az (f) vezérlő tárcsa köpenyfölületére, Az (f) ve­zérlő tárcsával, mely egy (f') csappal bír, égy (p) beállító mutató van, egy (f") hasí­ték közvetítésével, kapcsolva, míg az (1) vezérlő tárcsát az (1') csap egy (q) beállító mutatóval köti, az (1") hasíték segélyéve!, kényszermozgásul ag össze. A 24 órára be­osztott (r) számlap, melynek beosztása az óramutató mozgási irányával ellenkező irányban halad, az (i") hasítékon át, az (i) tengelyre fölékelt kúpos fi') aggyal van összeköve, mely egy (i'") csappal bír. Utóbbi az (i") hasítékba nyúlik. Végül: magán az óramű tokján, szilárdan, egy 24 órára be­osztott (s) számlap van, az óramutató moz­gási irányával megegyező irányban haladó beosztással, megerősítve, melyen a (t) óra­mutató mozog. Ezen helytálló órabeosztás kezdő pontja pontosan az (a) kapcsoló emelő (d) bütyke fölött foglal helyet, és így ezen kezdő pontot kell az (f) és (I) vezérlő tár­csákkal együtt az (i) órakeréktengelyen forgatható (q) és (p) beállító mutatóknak elérniök, hogy az elektromos áram be-, ille­tőleg kikapcsolódjék. A kapcsoló készülék­nek az óramű tokján kívül fekvő része, az időpont beállítása után, födéllel elzárható. Az illető világító testekhez vezető áram­vezeték kontaktusainak zárása és nyitása azáltal van létesítve, hogy az óramű másod­perczkerekének meghosszabbított (u) tenge­lyén, egymáshoz képest a kerület irányában eltoltan elrendezett kivágáspkkal biró kis (v) tárcsák vannak szigetelten megerősítve (8. ábra), melyek bizonyos értelemben vett rugóklaviaturára hatnak, azaz, az illető (w) rugóknak a (v) tárcsák kivágásaiba való be­csappanásával, a kontaktusok zárását esz­közlik, mig viszont: a kontaktusok nyitása akkor történik, ha a (w) rugók a (v) tárcsák kerületén kezdenek ismét csúszni. Emellett a tulajdonképeni kontaktusokat kontaktus­fölületeiken platinával ellátott utánállítható és kicserélhető (x) csavarok létesítik, me­lyek egy a (w) rugók fölött lévő (y) hídba vannak becsavarva, mely utóbbihoz a fő­áram van hozzávezetve úgy, hogy a (v) tárcsák csak az áram alatt lévő (w) rugóknak az (y) kontaktushídtól való eltá­volítására, illetőleg a kontaktusnak a (v) tárcsák kivágásai által esetről-esetre sza­baddá tett (w) rugóknak az (x) kontaktus­csavarokra való rácsappanásával végbemenő zárására szolgálnak. A (w) rugók hasonlóan kicserélhető, platinával ellátott (z) csavarok­kal bírnak úgy, hogy a kontaktusok az eset-

Next

/
Thumbnails
Contents