65761. lajstromszámú szabadalom • Készülék hő és erő előállítására

_ 2 -dunk. hogy a gyűjtőtartányban bizonyos mennyiségű víz vagy más elgőzölhető folya­dék legyen, melyet itt alkalmas magasság­ban tartunk. Az égési termékek, hője a víznek egy részét elgőzölögteti, és a gőz­ben lévő víz, mely gőzzé válik, sőt részben bomlást is szenved és az égési termékekkel új vegyületeket alkot, nemcsak a fölhalmo­zott gázok tömegének növelésére szolgál, hanem arra is, hogy a túl magas hőmérsék­letet, mely különben a készülék belsejében létrejönne, csökkentse. Az égési termékeknek a robbanási- vagy égési kamrából való eltávolítására bármely tetszőleges kihajtószerkezet alkalmazható, mint pl. a gyűjtőtartányban a víz fölszine alatt lévő vákuumszivattyú, mely alkalmas készülékkel kívülről tömítőszelencén át hajt­ható és melynek szívócsöve a robbanó- vagy elégé&i kamra kiömlési végéhez vezet, míg nyomócsöve a szivattyúból a gyűjtőtartány­hoz, legcélszerűbben a víz fölé vezet. Cél­szerűen az alábbiakban ismertetett kihajtó­szerkezetet alkalmazzuk, mely forgathatóan fölfüggesztett testből áll, mely a szabad végükön meggörbített sugárirányú karok sorozatával bír — a reakciókerék vagy a Barker-féle malom módjára — és mely test a robbanási- vagy elégési kamra alján lévő, alkalmas csapágyakban nyugszik, a mi könnyű forgást tesz lehetővé. A forgatható test tengellyel van ellátva, melynek révén bármely erőforrásról pl. tárcsa és szíj segít­ségével gyors forgásba hozhatjuk. A sugárirányú karok forgása elegendő röperőt létesit arra, hogy az égési termé­keket a karokból kifelé és a gyűjtőtartányba hajtsuk; azután újabb robbanó vagy éghető töltés ömlik utána és az így fölszabadult teret elfoglalja. Ily módon fönntartjuk a mozgást és, minthogy a karok kiömlő nyílá­sai a forgásiránnyal ellenkező irányúak vagy később leirandó készülékekkel vannak ellátva, melyek szivornyák módjára működ­nek, a gázok nem léphetnek a gyűjtőtar­tányból a karokba vissza és nem fejthet­nek ki az égési termékekre oly vissznyo­mást, hogy azoknak kilépését a gyűjtőtar­tányba megakadályozhatnák. Ellenkezőleg, az égési termékek mindig kifelé, a robba­nási- vagy elégési kamrából a gyűjtőtartány felé mozognak. A robbanógázok tökéletes és gyakorlatilag pillanatnyi kilépése ily körülmények között a teljes elégéssel és az elégési kamrában elért magas hőmérsékle­tekkel együtt megakadályozza a gyakorlat­ban a szén lerakodását az elégési kamra belső falain vagy a gyújtógyertya részein. Mig ily módon az égésikamra belső falaza­tának hőmérsékletét állandóan magas fokon tartjuk, a külső falnak hőmérséklete a gyűjtőtartányba való kisugárzás folytán csökken és pedig az ily módon kisugárzott meleg energiavesztesége nélkül, mert ezt az energiát a gyűjtőtartányban lévő gázok veszik föl és abszorbeálják. A mellékelt rajzon az 1. ábra a találmány szerinti készülék egy foganatosítási alakjának részben nézete, nagyobbrészt metszete, a 2. ábra a forgathatóan fölfüggesztett ki­hajtókészülék fölülnézete; a 3. ábra a kihajtókészülék sugárirányú karjai módosított foganatosítási alakjának külső végét tünteti föl metszetben. A 4. ábra az 1. ábra szerinti készüléknek módosított foganatosítási alakját tünteti föl metszetben, részben nézetben. A hasonló jelzések az összes ábrákban a hasonló részekre vonatkoznak. (A) a generátorkamra és (B) a gyűjtőtar­tány, melybe a generátor be van zárva. A (B) gyűjtőtartány a kifelé irányuló sugár­zás csökkentése céljából bármilyen tetsző­leges, aszbesztből vagy hasonló anyagból készült külső köpennyel van ellátva. Termé­szetesen szokáos módon manométerrel, vízállásmutatókkal, biztonságiszeleppel, (c) iszapszeleppel és effélékkel van szükség szerint ellátva és tartalma szeleppel ellátott (D) csövön át erőszolgáltatási vagy más használati célokra vezethető el. Ezen (D) nyomóvezeték lehetőleg közvetlenül a motor­ral vagy motorokkal vagy hőfogyasztó gépekkel kötendő össze és lehetőleg rövid legyen, hogy a sugárzási veszteséget a gyűjtőtartány és a fogyasztási hely között csökkentsük.

Next

/
Thumbnails
Contents