65709. lajstromszámú szabadalom • Eljárás és berendezés álló kokszolókemencék folytonos üzeméhez

- 2 finom nyíláson keresztül állandóan víz fo­lyik ki úgy, hogy a (g) fenék a kemence fenéknyílásának zárása után lassan sűlyed. Miután ezáltal az (a) kamrából annyi koksz távolíttatott el, mint amennyinek eltávolí­tása szükséges, az (i) rostélyrudak ugyan­csak nyomóvízzel mozgatott dugattyúk ál­tal a kamrába tolatnak úgy, hogy az azok fölött fekvő kamratartalom ismert módon alátámasztatik. A fenék ekkor az azon nyugvó koksszal gyorsan annyira aűlyesz­tetik, hogy a koksz az oldalt lévő kiürítő­nyíláson keresztül eltávolítható legyen. Ezen célból a hengerek kiömlőnyílásait ki­nyitjuk úgy, hogy a fenék gyorsan súlyed. A kiürítés a fenéknek forgatása által tör­ténik, miután az (I) terelőlemez, mely hasz­nálaton kívül a belső tokfal egy kivágásá­ban fekszik, úgy van beállítva, hogy a kokszot a nyíláshoz vezeti. A fenék célsze­rűen két fordulatot végez tökéletes kiürí­tés biztosítása céljából. A koksz a vízzel telt (m) teknőbe esik (3. ábra), amelyből az az (n) kaparószalag által az (o) rostélyon át egy ^szállítóberendezésre továbbíttatik. A koksznak finom részei emellett a (p) térbe esnek, amelyből időszakonként eltávolíttat­nak. A kokszot célszerűen részben már az (e) tokban oltjuk azáltal, hogy a tokfalban lévő fúvókákon keresztül vizet fecskende­zünk be. A toknak kiürítése után a (g) fe­nék az (f) plungerek által ismét fölemelte­tik, a rostélyrudak pedig a nyomóvíz­dugattyúik által a tokból ismét kihúzatnak. A koksz most ismét a fenéken nyugszik, a játék pedig azonnal újból kezdődik, mint­hogy a hengerek állandóan nyitott fúvóká­ján keresztül lassan víz folyik ki. Az 5., 6., 7. és 8. ábrán a kiürítés ön­működő foganatosítására szolgáló kapcsolási berendezés van vázlatosan föltüntetve és pedig azon állás van ábrázolva, amelyben a legmélyebb helyzetben lévő (g) fenék for­gásban van, az (1) terelőlemez és az (n) kaparószalag pedig be vannak kapcsolva. Miután a (g) fenék egy fordulatot tett, az (1) ütköző a (2) emelőnek ütközik és azt tengelye körül 45°-kal elforgatja; ha most az (1) ütköző másodszor ütközik a (2) emelőhöz, akkor azt ismét elforgatja 45°-kal és ezáltal a (3, 4, 5) és (6) átmeneti csa­pokat átváltja. A "(3) csap nyitva van mi­által a (q) vezérlőszivattyú dugattyúja mögé víz léphet. A (4) csap, mely a vízkiömlést ezen (a) dugattyú mögötti oldalon közvetíti, zárva van; a (6) beömlőcsap, mely a du: gattyú előtti oldalra nyomóvizet vezet, zárva van, az (5) csap pedig, mely a vizet ezen dugattyúoldalból elvezeti, nyitva van. A vezérlődugattyú most hátramozog és az (1) terelőlemezt a nyugalmi állásába tolja, a hátsó dugattyúrúd (7) ütközője egymás­után a (8) és (9) emelőknek ütközik és emellett a (g) fenék, valamint az (n) kaparó­szalag mozgatóberendezését kikapcsolja. A (10) ütköző a (11) emelő átfektetése által a (12) kibocsátócsapot, a (13) emelő átfekte­tése által pedig a (14)beömlőcsapot, metyek a hengereket vezérlik, átváltja, az (f) plun­gerek pedig emelkedésükkor a feneket majdnem az (i) rostélyrudak alá emelik. A löket vége felé a (15) ütköző a (16) eme­lőt fölemeli és a (17) háromjáratucsapot átváltja, miáltal a víz, mely az (i) rostély­rudakat a kemencébe betolta, lefolyhat; ezzel egyidejűleg a (18) ütköző a (19) eme­lőt fölemeli (7. ábra) és a (20) háromjáratú csapot átváltja, miáltal a rostélyrudakat mozgató dugattyú elé víz vezettetik, a ros­télyrudak pedig visszahuzatnak. A löket végén a (21) emeltyű a (22) kilincs föl­emelése által a (23) rudazatot kiváltja és a (14) csap újból záródik. Az (f) plungerek tehát legmagasabb helyzetüket elérték és mozgásuk megfordul. Az (f) plungerek sü­lyedése az egész azokon fekvő kemence­töltéssel az előrehaladó kokszolásnak meg­felelően egész lassan 5—7 m/m mp.-kénti sebességgel történik. Ezen célból van a (24) fúvóka elrendezve, mely a megfelelő sü­lyesztési sebességre állíttatik be és ezeu állásban állandóan állva marad és melyen keresztül egy keskeny vízsugár léphet ki. Miután a fenék bizonyos hosszal pl. 1000 m/m-el sülyedt, a (25) ütköző a (26) emelő­nek ütközik, miáltal a (17) háromjáratú csap átváltatik és az (i) rostélyrudak be­tolatnak. A (20) csap a fenék süJyedése

Next

/
Thumbnails
Contents