65707. lajstromszámú szabadalom • Elrendezés a remanens mágnesség megszüntetésére
2 vezető anyagból álló köpenyrészébo kb. 300°-nyi középponti szögre kiterjedő (fl) csúszókoataktus van behelyezve, amellyel az (J) és (Jl) kefék az (F) fegyverzet egy fordulata alatt egyszer érintkeznek és egyszer érintkezésen kívül jönnek. Az (F) fegyverzet mozgatására az említett, a (D) váltakozóáramú generátor mozgatására is fölhasznált (E) elektromotor szolgál, amelynek (d3) tengelyén (d4) fogaskerék van elrendezve, mely utóbbi a (H) tengelyen elrendezett (hl) homlokkerékkel kapcsolódik. A leírt önműködő kapcsolóberendezés lehetővé teszi, hogy a (D) váltakozó áramú generátor által fejlesztett váltakozóáram, az (F) fegyverzet minden fordulata közben, egyszer megszakadjon és egyszer záródjék. Az (F) fegyverzet minden fordulata közben ugyanis a (C, Cl, D, C2) áramkör addig vari zárva, míg mindkét (J) és (Jl) kefe az (fl) kontaktuson csúszik és addig van nyitva, míg legalább a kefék egyike az (F) fegyverzetnek nem vezető anyagból álló köpenyfölületével áll összeköttetésben. A (d4, hl) fogaskerékhajtómű áttételi viszonya emellett úgy van meghatározva, hogy az (F) fegyverzet egy fordulatának időtartama a (D) váltakozóáramú generátor által fejlesztett, (K) sinus-görbe (2. ábra) szerint lefolyó feszültség pl. 372 periódusának időtartamával egyenlő. Továbbá az a kefe, pl. az (J) kefe, mely az (F) fegyverzetnek az (x) nyíl által megjelölt forgási irányában a másik kefe, az (Jl) kefe előtt halad, (gl) ágyához képest úgy van beállítva, hogy az (fl) csúszókontaktussal épen abban a pillanatban jut érintkezésbe, amelyben a (D) váltakozó áramú generátor feszültsége zérus értékű. A másik, a (Jl) kefe úgy van beállítva, hogy annak az (fi) csúszókontaktussal való érintkezése mindig épen 21 /i periódussal későbben szabíttatik meg. Az <(F) fegyverzet egy fordulata közben tehát a (C, Cl, D, C2) áramkör zárási ideje a (D) váltakózó áramú generátor feszültsége 272 periódusának időtartamával, nyitási ideje pedig 1 periódusának időtartamával egyenlő. A rajzon a két kefe, a világosság .kedvéért, egymáshoz képest 180° kai ellálítva van föltüntetve. A valóságban, a fölvett viszonyok mellett, a szögtávolságnak kb. 43°-nak kell lennie. A leírt elrendezés működési módját magyarázó a 2. ábrán föltüntetett diagrammban oly időpontból indultunk ki, amelyben az (J) kefe az (fl) csúszókontaktussal épen érintkezésbe lép és így a váltakozó áramú generátornak a (K) görbe által föltüntetett feszültsége zérus értékkel bír, mimellett föltettük, hogy a feszültség épen növekedőben van. Minthogy az (Jl) kefe már előzőleg érintkezésbe lépett az (fl) kontaktussal, ennélfogva ebben a pillanatban a (C, Cl, D, C2) áramkör záródik és az ehhez az áramkörhöz tartozó (C) segédtekercsben a 2. ábra (M) görbéje által föltüntetett váltakozó áram fog folyni, mely — mint ismeretes —• kezdetben igen magas értékre fog emelkedni. A (D) generátor feszültsége 21 fí periódusának eltelte után, vagyis isinét a feszültség valamely zérus értékénél, az (Jl) kefe elhagyja az (fl) csúszókontaktust, miáltal az áramkör nyilik. Egy újabb periódus eltelte után, vagyis abban a pillanatban, amikor a feszültség ismét zérus értékű és most csökkenőben van, az áramkör ismét záródik és a (C) segédtekercsben ismét váltóáram fog folyni, mely — mint azt az (M) görbe mutatja — az előjel különbözőségétől eltekintve, ugyanazon módon folyik le, mint az (M) görbe által föltüntetett váltóáram. A fönti fejtegetésekből, amelyek az (F) fegyverzet egy fordulata közben végbemenő folyamatokra vonatkoznak, könynyen fölismerhető, hogy az (F) fegyverzet folytatólagos forgatásakor a (C) segédtekercsben szabályos időközökben megszakított váltakozóáram fog folyni, melynek absolut egyenlő legnagyobb értékei fölváltva ellenkező előjellel bírnak. Kísérletek által megállapíttatott, hogy egy ily módon megszakított váltakozóáramnak egy üzemben lévő egyenáramú dinamógép mágnesvázára való behatásával a remanens mágnességnek majdnem tökéletes megszűnését érjük el. Emellett azt is látjuk, hogy az áramkör nyitásakor, ha ez a nyitás — ipint föntebb említettük — mindig oly időpont-