65685. lajstromszámú szabadalom • Szétszedhető rakodóhíd
— 2 -nak; a többi pallókon csak a (10) ütközők vannak megerősítve, amelyek a főtartók függélyes folületeihez támaszkodnak, a pallókat oldalirányú eltolás ellen biztosítják. A (7) síneknek emellett még az a további rendeltetésük, hogy a pallókat egyben merevítsék is, minélfogva ez utóbbiakat csekélyebb vastagsággal állíthatjuk elő és azonfölül a pallóknak kopásnak leginkább kitett széleit is óvják és ilykép tartósságukat is növelik. A (3) lábaknak is kettős céljuk van : egyrészt a főtartókat középen alátámasztják és ezáltal nagyobb teherbírásúvá teszik, másrészt pedig különleges berendezésüknél fogva az egész rakodóhídnak könnyű szerrel való fölemelését teszik lehetővé. E célból ezen lábak, amelyek csuklósan vannak a főtartókhoz erősítve és alul ugyancsak csuklósan megerősített (11) talppal bírnak, kétféleképen beállíthatóan vannak kiképezve, s ennek elérésére egymáshoz képest eltolható alkatrészekből állanak. A rajzon föltüntetett kiviteli példánál a cáőalakú vagy U-keresztmetszetű vasakból képezett láb három részből áll és pedig a talppal összefüggő (12) részből, az ebbe illeszkedő és ehhez képest eltolható (13) részből és a főtartóhoz foglalt (14) részből. A (12) részen harántirányú (15) lyukak vannak, amelyek a (12) részben eltolható (13) részen alkalmazott lyukkal ez utóbbinak helyzete szerint közlekedésbe hozhatók és egy átdugott csapszög segélyével a két rész egymáshoz képest rögzíthető. A (14) rész, amely viszont a (13) részben eltolható, ez utóbbihoz egy (16) csap segélyével van összefoglalva, amely ennek egy (17) résébe nyúl és ennélfogva csak meghatározott nagyságú eltolást enged meg. A (14) résznek eltolása egy (18) emelőkar segélyével történik, amelynek egy (19) nyúlványa vagy bütyke az emelőnek a nyíl irányában történő elforgatása alkalmával a (14) részt fölfelé tolja, s ezáltal az egész hidat fölemeli. A híd összeállítása alkalmával a (3) lábakat a föntemlített csapszögnek a (15) lyukak valamelyikébe való behelyezése által a kellő hosszra szabályozzuk úgy, hogy a lábak a hídnak kellő támasztékul szolgálhassanak. Emellett a (18) emelőkar vízszintes helyzetben áll. Ha már most az egész hidat valamely okból, pl. a kocsi eltolhatása céljából föl akarjuk emelni, akkor csak a (18) emelőt kell lenyomnunk, amit, minthogy az emelés megfelelő áttétellel történik, — egyetlen ember is elvégezhet. A hídnak ily módon való fölemelése után a (2) meghosszabbító rudakat a (6) fogantyúknál fogva, behúzhatjuk a főtartóba, amikor is a megrakott kocsi akadály nélkül eltolható helyéről és egy további megrakandó kocsi állítható a helyére, mire ez a rakodó híddal.s (18) emelőnek egyszerű visszaforgatása által kapcsolatba hozható. Ilykép tehát lehetővé van téve, hogy a hídnak egyszeri összerakása után tetszőleges számú kocsit egymásután megrakhatunk és azután a rakodóhidat szétbontva, annak egyes alkatrészeit szintén fölrakhatjuk a kocsira, hogy szükség esetén bárhol a lerakódásnál ismét rendelkezésre álljanak. A főtartók alsó végükön (20) sarkantyúkkal vannak ellátva, amelyek a rakodóhíd fölállításánál a földbe mélyednek és annak elcsúszását megakadályozzák. Arra az esetre, ha a főtartókat valamely okból egymáshoz közelebb kellene elhelyezni, —• pl., ha a kocsi bejárati ajtaja keskenyebb, — a pallók nem csupán a végeiken vannak a (8) kapcsokkal és (10) ütközőkkel fölszerelve, Hanem ugyanilyen kapcsjlórészek valamivel beljebb, tehát a pallók végeitől távolabb is vannak elrendezve. A (3) lábak, mint említettük, csuklós kapcsolatban állanak úgy a főtartókkal, mint (11) talpaikkal,minek az a célja, hogy a híd szétbontása után ezen lábakat a főtartók alá (a pontozottan föltüntetett helyzetbe) hajtani, s e helyzetben alkalmas rögzítőszerkezettel, pl. egy (21) villán átdugott csapószöggel a főtartókhoz foglalni lehessen; ilykép ezen főtartók is könynyebben kezelhetők és kevesebb helyet foglalnak.