65676. lajstromszámú szabadalom • Sajtolóminta

vagy csempe kívánt vastagsága szerint meg- • kivánja. • j A (6) és (7) rugók támaszául (4) és (5) j oszlopok szolgálnak, melyek a keret lenyo­másakor a sajtolás után a keretben kiképe­zett lyukba nyomulhatnak úgy, hogy az . alsó bélyegző a sajtolt lemezzel vagy csem­pével az utóbbi eltávolítása céljából szaba­don fekszik. A keretbe az alsó bélyegzőre töltött anya­got, amelyből a csempék sajtoltatnak, a (2) alsó bélyegzőnél nagyobb fölületű és a (3) keret beöntőnyílását átfogó finoman csiszolt (12) acéllemez födi be, miáltal a lemeznek mellső szép tiszta oldala, amely mázzal vo­natik be, egyenletes éles éleket és sarkokat nyer. A (14) fölső bélyegző tehát itt nem nyo­mul be a keretbe, mint a szokásos sajtolás­nálj hogy sülyedéskor a lemezt 'sajtolja, hanem az nem más mint ugyancsak a ke­retet befogó, tehát részben vagy egészben befödő, de mégis csak a födőlemezt érintő tömör bélyegzőfej minden különös megmun­kálás nélkül. A fölső bélyegzőnek íehát ebben az eset­ben az a célja, hogy a födőlemezre és ke­retre beható nyomás által az utóbbit az utánaengedően ágyazott rugókra lenyomja, miáltal a keretbe töltött nyers anyag erősen összesajtoltatik és így a kész lemez áll elő. A sajtolás után a fölső bélyegző fölemel­kedik, a födőlemezt eltávolítjuk, miközben egyidejűleg a keret tetszésszerinti beren­dezések által (a rajzon (9) és (10) pontokon ágyazott (8) emelő által) annyira leriyomatik, hogy a sajtolt lemez vagy csempe az alsó bélyegzőn az eltávolítás céljából szabadon fekszik, mire a keretet a kész darab eltá­volítása után a (6) és (7) rugók önműködő­lég eredeti helyzetébe viszik vissza. Egyrészt a (14) fölső bélyegzőnek a (12) födőlemezre való ütközése által keletkező zaj megszüntetése céljából és másrészt a sajtolás közben a levegő kibocsátása céljá­ból a födőlemez rugalmas (13) anyaggal, pl. gumival vagy más hasonló szövettel van befödve, esetleg maga a (14) fölső bélyegző is lehet avval ellátva, .SZABADALMI IGÉNY. Sajtolóminta helytálló alsó bélyegzőn veze­tett rugalmas mintakerettel száraz sajto­lás által előállított lemezek és csempék fölső fölületén éles élek és sarkok elő­állítására, jellemezve azáltal, hogy a saj­tolási eszközlő fölső bélyegzők az egész mintanyílást befogó, finoman csiszolt (12) födőlemezre rugalmas (13) anyag közbe­iktatása mellett hat be, mimellett a csem­péknek fölső fölülete gyanánt meghatá­rozott oldalának sajtolása a (12) födő­lemez által történik. il rajzlap melléklettel.) PM±A£ RÉSZVÉNYTÁRSASÁG NYOMDÁJA DAPEBTEsN

Next

/
Thumbnails
Contents