65646. lajstromszámú szabadalom • Óramű gázvezetékzárások működtetésére
tók; az óramű meglevő vezetékelzárásoknál csekély változtatás után alkalmazható. Az (a) csapkúp kivétele és megvizsgálása az óraműnek a csaptoktól való oldása nélkül a rúgós (h) kar elforgatása által lehetséges. Az órarúgó és az elzáró szerv közvetlen kapcsolata folytán a rúgóerő teljes mértékben érvényre jut úgy, hogy kihagyások ki vannak zárva. Ez az eredmény különösen akkor fontos, ha az elzáró szerv csapnak van kiképezve, melynek súrlódása valamivel nagyobb, mint a szelepé, de gázvezetékekben a lényegesen jobb tömítésre való tekintettel szívesebben alkalmazzák, mint a szelepeket. Az (1) peckek és (F) hasitékok helyett karomkapcsolás is alkalmazható. SZABADALMI IGÉNYEK. 1. Óramű gázvezetékelzárások működtetésére, azáltal jellemezve, hogy az óramű rugója a vezetékelzárásra két kilincsmű útján hat, melyek egyike az óramű rúgójával, másika pedig az elzáró szervvel úgy van kapcsolva, hogy az óraműrúgó fölhúzásánál az elzáró szerv és az elzáró szervnek kézzel való beállításánál az óramű befolyásolatlan marad. 2. Az 1. igényben védett óramű foganatosítási alakja, azáltal jellemezve, hogy az óraműrúgó (k) tengelyén vagy ennek meghosszabbításán egy laza és egy ékelt kilincskerék van elrendezve, melyek kilincsei az (o) közbenső kerék útján egymásra ható az órarúgó tengelyen lazán elrendezett (n, p) homlokkerekekre úgy vannak fölékelve, hogy az egész kerékáttétel csak az órarúgó kiiktatásánál forgattatik el, míg a rugó fölhúzásánál csak a rúgótengelyre fölékelt (r) kilincskerék és az elzáró szervnek kézzel való beállításánál csak a vúgótengelyen lazán elrendezett (i) kilincskerék forgása következik be. 3. Az 1. és 2. igényben védett óramű foganatosítási alakja, azáltal jellemezve, hogy a rúgótengelyen lazán elrendezett (i) kilincskerék az (a) csapkúppal pecekvagy karomkapcsolás útján van összekötve. 4. Az 1. és 2. igényben védett óramű foganatosítási alakja, azáltal jellemezve, hogy az elzáró szerv kézi beállító szerkezetét rúgóhatás alatt álló tolóka képezi, mely a magában véve ismert (c) kilincskereket elmozgató (d) kilincset tartja. 5. Az 1. és 2. igényben védett óramű foganatosítási alakja, azáltal jellemezve, hogy a csapkúpot a csaptokban tengelyirányú eltolás ellen a kézzel beállítható (c) kilincskerék homlokoldalához rúgósan odaszoruló, forgathatóan ágyazott (h) kar biztosítja és a csapkúp a (h) kar elforgatása után a tokból kivehető. (1 rajzlap melléklettel.) PALLA8 RE82VÉNVTÁA8ASÁO NYOMORA BUOAKEeTb*