65594. lajstromszámú szabadalom • Csavarbiztosítás

varfej (k) csapocskája számára (j) kivágás van. Ilyképen tehát az (i) alátétlemez, mely az összecsavarandó tárgyhoz és a cs avarfej -hez képest el nem foroghat, magának a csavarfejnek forgását is akadályozza. A találmány működés^ és használati módja az eddigiek alapján világos és további ma­gyarázatra nem szorul. Jelén találmány az ismertetett kiviteli alaktól számos eltéréssel is készíthető, anél­kül, hogy ezáltal lényegében változást szen­vedne. Jelen csavarbiztosítás előállítási ára nem drágább a közönséges csavarkötéseknél. Az alátétlemezeket úgy is csákozzák, hogy a csákozó szerszámok megfelelő kiképzése ese­tén az (e, f) nyelvek egyidejűleg kicsákoz­hatók. A csavaranyákat viszont rendszerint melegen sajtolják és semmi akadálya annak nincsen, hogy az egyirányú (c) fogazást egyidejűleg sajtolják ki. SZABADALMI IGÉNYEK. 1. Csavarbiztosítás, azáltal jellemezve, hogy a csavaranyának az alátétlemez felé néző homlokfölületén körülfutó kilincskerék­szerű (c) fogazás, az elforgás ellen biz­tosított (d) alátétlemez belső szélén pedig annak anyagából kihasított rugalmasan fölfelé álló és a csavaranya fogazásába kapaszkodó (e) nyelv van, mely a csavar­anya becsavarásánál annak fogai men­tén végigsiklik, a csavaranya kicsava­rását viszont megakadályozza. 2. Az 1. alatt igényelt csavarbiztosítás ki­viteli alakja, azáltal jellemezve, hogy a (d) alátétlemez külső széléből rugalmasan lefelé hajló (f) nyelv van kihasítva, mely az összecsavarandó tárgy megfelelő (g) bemélyedésébe belenyúlva, az alátét­lemeznek elforgását a csavaranya oldása irányában megakadályozza, azon célból, hogy egyfelől az alátétlemez a legegy­szerűbb módon legyen elforgás ellen biz­tosítható, másfelől ezen (f) nyelvnek a (g) bemélyedésből való kiemelése által a csavarkötés oldható legyen. 3. Az 1—2. alatt igényelt csavarbiztosítás kiviteli alakja, azáltal jellemezve, hogy az (1) csavarfejet elforgás ellen oly (i) alátétlemez biztosítja, mely az (1) csavar­fejjel el nem forgathatóan van össze­erősítve, míg az alátétlemez külső szé­lén (m) nyelv van kihasítva, mely az összeerősítendő tárgy megfelelő (n) be­vágásába bekapcsolódva, az alátétlemez elforgását a csavarorsó kicsavarodásá­nak irányában megakadályozza. (1 rajzlap melléklettel.) PALLA8 •t 62VÉNY I AHSASAO NVOMDAJA BULAÍ-^O ("fe*

Next

/
Thumbnails
Contents