65591. lajstromszámú szabadalom • Hengeres gördülő surlódással működő, bolygó rendszerű közlőmű
egyik vége útján, vagy pedig, ha a szabályozó hatást növelni akarjuk, a két (a, al) emelő és a két (b, bl) rúd útján történhetik, mely emelők és rudak a gyűrő végeit az (M) vezérlőponttal kötik össze. Ajánlották ugyan már a berendezés befolyásoltatását hasonló módon csakis egy emelővel és egy rúddal ellátott gyűrű segítségével. Ezen berendezés azonban nem felelt meg a célnak, mert a mozgás átvitelét a görgők csúszása nélkül csak az egyik irányban engedi meg, minek folytán az átviendő erők megfordulása esetén a berendezés működése meg van gátolva. Azonkívül a befolyásoltató szerkezet csuklópontjait nem látták el oly elemekkel, melyek a részek megszorulását akadályozzák meg. Az 5. ábra ugyanezen foganatosítási alak második példáját tünteti föl. Ezen példánál a szabályozó gyűrű a belső (2) gyűrű, melynél az egy menetre redukált spirális végei nyíl vagy (V) stb. alakjában vannak levágva. Ezen (2) gyűrűt vagy csak egyik vége révén, vagy pedig, ha a szabályozó hatást növelni akarjuk, a két (a, al) emelőnek megfelelő alakú ágyazás belsejében való alkalmazása útján vezéreljük. Ezen ágyazás a szabályozó gyűrű belsejében van elrendezve, az (a, al) emelők pedig az egyetlen (b) rúd útján vannak egymással összekötve, mely rúd az emelőket az ágyazás (A, B) és (Al, Bl) fölületeihez nyomja; az emelők ezenkívül a (2) gyűrűt vezérlő (M) foghoz (reakció ponthoz) támaszkodnak és üzem közben az (A), illetve (A 1) pontban találják meg támaszukat. Az (M) fognak az (0) tengely körül való forgásirányához képest vagy az (a), vagy pedig az (al) emelő lép működésbe és feszíti meg a (2) gyűrűt a (b) bázis útján. Ennek eredményeképen a (4) bolygó elemekre beható nyomás az átviendő erőhöz képest előre meghatározott értékkel bir. A 6. és 7. ábra ugyanezen foganatosítási alak harmadik példáját tünteti föl. Ezen példánál a szabályozó gyűrű, mint előbb, a belső (2) gyűrű, melynél az egyszerű gyűrűre redukált spirális végei nyíl vagy (V) stb. alakjában vannak levágva. Itt az (A, B) és (Al, Bl) ágyazás méreteit csökkentettük, hogy csak egyetlen (E) szabályozó emelőt alkalmazzunk benne, mely emelő az (M) pontnál vezéreltetik és az átviendő erők irányához képest vagy az (A Bl), vagy pedig az (Al, B) pontokhoz támaszkodik és ilyen módon végzi a szabályozást. A 8. ábrán egy negyedik foganatosítási alak látható. Ezen példánál a szabályozó gyűrű két központos (2, 5) gyűrűből áll. A (2) gyűrű végei nyíl vagy V stb. alakjában vannak levágva és ezen gyűrű érintkezik a bolygó elemekkel. A (2) gyűrű belsejében van az (E) szabályozó emelő számára való (A, B) és (Al, Bl) ágyazással ellátott (5) gyűrű elrendezve. Ezen két (2,5) gyűrű a súrlódás és külön alkalmas elemek [(p) csavar, ékek. menesztő bütykök stb.] hatása folytán egy egészet képez és az (A, B), (Al, Bl) ágyazás rendszerint a (c) hasítékkal szemben helyeztetik el. Ezen foganatosítási alak lehetővé teszi a berendezés egyes részeinek könnyen és pontosan való megmunkálását, továbbá a gyűrűk akármelyikének külön való kicserélését, végül a két gyűrű előállításánál oly anyagok fölhasználását engedi meg, mely anyagok a két gyűrű különböző főföladatának, t. i. a (2) gyűrűnél a bolygó elemek részéről való hengerlés elleni ellenállásnak, az (5) gyűrűnél pedig a bolygó rendszerű közlőmű feszültség alá való behelyezésének, jobban felelnek meg. Az összes leírt foganatosítási alakoknál a spirális vagy a ázabályozó gyűrű és a bolygó elemek közé vagy teljes, vagy pedig nyil, V stb. alakjában fölmetszett gyűrű iktatható közbe (9. és 10. ábra). Ezen gyűrű, mely a bolygó rendszerű közlőmű szabályozását egyáltalában nem gátolja, lehetővé teszi a bolygó elemekre addicionális feszültség kifejtését és olyan fémek alkalmazását, melyek a bolygó elemek forgása által létesülő hengerlő hatásnak ellentállani képesek. A hengeres bolygó elemek a leírt foganatosítási példáknál egyetlen végigmenő átmérővel vagy pedig két vagy több át-