65590. lajstromszámú szabadalom • Szalagtekercsekhez való doboz

— 2 — mélyedéseibe nyomulnak, midőn a (9) esz- | közt a mag üregébe szorítjuk s ennek foly- | tán a két rész között szilárd kapcsolatot létesítnek. A (12) szemölcsök célszerűen a forgató eszköz fémlemezanyagának kisajto­lása által létesíthetők. A forgató eszköz továbbá fogantyúval van ellátva, mely az­zal célszerűen egy darabból készül és szin­tén a fémlemezből sajtolható ki. A 2. és 3. ábra szerint a fogantyú egy (13) haránt­bordából áll, mely a (10) fenéklapból van kisajtolva és annak egész szélességén át­nyúl. A 4. ábra szerint a fogantyú viszont egy (14) gombból áll. Az üres dobozok az 1. ábrán látható összelapított állapotban szállíthatók a sza­laggyárosokhoz. A (7) magra göngyölt sza­lag az oldalfalak között vezettetik be a doboz belsejébe olyan helyzetben, hogy a mag ürege a dobozfal (8) kivágásával össze­essék. Azután a (9) forgató eszköz a (8) ki­vágásba helyeztetik, illetve a mag üregébe szoríttatik, hogy szilárdan álljon és (11) karimája a dobozfalra feküdjék. A doboz egyik keskeny fala (15) hasítékkal van el­látva, melyen át a szalag szabad vége ki­nyúl úgy, hogy megfogható és a kívánt hosszúságban kihúzható. A forgató eszköz a szalagtekercset központi helyzetben tartja a dobozban és arra szolgál, hogy fogantyú­jánál fogva a kihúzott szalag visszagön­gyölhető legyen a magra. A forgató eszköz úgy van kiképezve, hogy csak nagyon kis mértékben áll ki a doboz oldalából úgy, hogy nagyszámú dobozt lehet kis helyen szorosan egymás mellé csomagolni. A dobozon természetesen számos változ­tatás eszközölhető anélkül, hogy a talál­mány lényege érintetnék. SZABADALMI IGÉNYEK. 1. Szalagtekercsekhez való, laposra nyom­ható doboz, mely erős papir- vagy kar­tonlapból van összehajtogatva, jellemezve azáltal, hogy a doboz egyik oldalfalá­ban köralakú kivágás van kiképezve egy forgató eszköz számára, mely a te­kercset fölvevő szilárd magba illeszkedik és ezáltal a tekercset központi helyzet­ben tartja a dobozban. 2. Az 1. igénypont szerinti szalagdoboz ki­viteli alakja, jellemezve azáltal, liogy a tekercs magja üreggel van ellátva egy fogantyú fölvételére, melynek segélyé­vel a tekercs a dobozbán elforgatható. 3. Az 1. és 2. igénypont szerinti doboz ki­viteli alakja, jellemezve azáltal, hogy a fogantyú a tekercs magjának üregébe szorított, csészealakú fémlemezből van kisajtolva. U lajzlap melléklettol.) 'ALLAS ftÉSZvéNV 'ARSASAG NYOMDÁJA BUOAPEST&N

Next

/
Thumbnails
Contents