65578. lajstromszámú szabadalom • Berendezés kézi és utazótáskákon

- 2 -rint előnyös, ha a (2) mellékrekeszbe érték­tárgyakat, mint pl. a pénztárcát, órát, ék­szert, stb. míg a különösen nem értékes tárgyakat mint pl. a zsebkendőt, keztyűt, tükröt, piperetárgyakat stb. a főrekeszbe helyezzük. Ennek folytán a zsebkendő, keztyű stb. kivételével értékes tárgyak együttes kiragadása meggátoltatik, másrészt pedig az értékes tárgyak ellopása megnehe­zittetik. Természetes, hogy ezen berendezés nem­csak kézitáskákon, hanem rekeszberende­zéssel ellátott utazó-, akta- és más táská­kon, valamint kézkarmantyúkon is használ­ható. A 4—5. ábra szerint a (2) mellékrekesz­ben (8) óratáska van elrendezve, melynek külső falában a merev (9) szegéllyel ellá­tott nyílás van kiképezve. Ezen nyílás át­mérője kisebb mint az óráé úgy, hogy utóbbi elvesztése vagy ellopása ki van zárva. A (11) nyomógomb révén elzárható (10) csapó az óra befödésére szolgál, megsérülések meggátlása céljából. Ezen foganatosítási alaknál a mellékre­kesz zára olykép van kiképezve, hogy a (4) kengyelen két (12) fül van elrendezve, melyek az egyik zárókengyelnek egy-egy nyílásán hatolnak keresztül úgy, hogy a fülekkel együtt egy-egy (13) karabély is be­vezethető, mely a mellékrekeszt zárt hely­zetében biztosítja. Mindkét karabély a (14) láncok végeire van erősítve, melyek a kézi­táska (15) részén vannak rögzítve. Az óra elhelyezésére leírt berendezés kü­lönös élőnnyel kézkarmantyúkon is alkal­mazható. A 6. és 7. ábra szerinti foganatosítási alaknál úgy a fő- mint a mellékrekesznél a zár a táska hordására szolgáló (16) zsinór vagy lánc révén van kiképezve. Utóbbi két részből áll, melyek a végükre erősített (17) és (18) gyűrűk révén olykép vannak össze­tartva, hogy a zsinórnak egyik a (18) gyű­rűt hordó vége, a másik zsinórvég (17) gyű­rűjén keresztül húzható. A zsinór a záró­kengyel két végén elrendezett (19) gyűrű­ben és a hosszúkás (20) gyűrűben van ve- j zetve. i A (20) gyűrű csak oly széles, hogy a zárókengyel oldalnyílásán keresztül dugható. Ezen zár nyitása céljából a táska mind­két oldalán elrendezett (17) gyűrűt (6. mel­lékábra) a (20) gyűrű fölé toljuk és a (18) gyűrűvel ellátott másik zsinórvéget ezután (20) gyűrűn keresztül (7. ábra) dügjuk. Ezután a (17) gyűrűt megint a (20) gyűrűn-vissza­mozgatjuk, miáltal utóbbi szabaddá válik és a táska mindkét rekesze kinyitható. A táska zárásakor hasonlóképen, azonban fordított sorrendben járunk el. A 8—9. és 10. ábra szerinti foganatosí­tási alak szerint csak egy egyszerű (16) zsinór vagy lánc van alkalmazva, mely csak egy helyén van megszakítva és (17, 18) gyűrűkkel ellátva. A (16) zsinór mindkét vége a zárókengyelre van erősítve. A (4) kengyel több (12) füllel van ellátva, melyek a táska zárt helyzetében az egyik záróken­gyelnek nyílásain nyúlnak ki. A füleken ke­resztül (21) reteszrúd dugható, melynek vé­gén a (16) zsinór keresztül vezetésére egy kis (22) hurokalakú lánc, vagy zsinór van. elrendezve úgy, hogy a (21) rúd kihúzása illetve a táska kinyitása meggátolható. A táska nyitása céljából a (17) gyűrűt a (22) hurok fölé (9. ábra) toljuk, ezután a (18) gyűrűt utóbbin keresztül (10. ábra) húzzuk, mire a (17) gyűrű a hurokról letolható úgy, hogy a (21) rúd kihúzása lehetővé vá­lik. A zárás alkalmával hasonlóképen, csak fordított sorrendben járunk el. SZABADALMI IGÉNYEK. « 1. Bérendezés kézi és utazótáskákon, azáltal jellemezve, hogy a táskán a normális részeken kívül még egy második, külön elzárható (2) rekesz van elrendezve, mely egy külön (4) kengyel és (6. ill. 13, 20, 21) zár révén a főrekesztől függetlenül, illetve azzal egyidejűleg elzárható. 2. Az 1. igénypont szerinti berendezés fo­ganatosítási alakja, azáltal jellemezve, hogy a (4) kengyelnek egyik oldalán (5) rugalmas kapcsok vannak elrendezve, melyeknek lecsappantható (6) záró ele-

Next

/
Thumbnails
Contents