65477. lajstromszámú szabadalom • Eljárás barna vagy sárgaszinű talkumnak (zsírkő) és tejtéknak színtelenítésére illetve fehérítésére

készüléken 'át a második edénybe vezetjük, míg az első edényt vízzel töltjük meg, ami kivonja a kezelt ásványból az abban vissza­maradt savakat úgy, hogy a kivonás után az edényben ismét sav, azonban sokkal hí­gabb keletkezik. Néhány óra leforgása után a savat a szűrőn át a harmadik edénybe vezetjük, míg a vizet, illetve az abból ke­letkezett hígabb savat pedig az első edény­bői a másikba szűrjűk. Ezután hasonló mó­don a savat a negyedik edénybe és a mosó­vizet (hígabb savat) a második edényből a harmadikba, illetve az elsőből a másodikba vezetjük és így az eljárást tovább folytat­juk, míg a sav kimerült. A vízzel való mo­sást azonban mindaddig folytatjuk, míg az összes szines savak el nincsenek távolítva. SZABADALMI IGÉNY. Eljárás sárgára vagy barnára festett talkum­nak (zsírkőnek) és tajtéknak színtelení­tésére, illetve fehérítésére, jellemezve azáltal, hogy a nevezett ásványoknak többszörös súlymennyiségét először gyön­gén fölmelegített sósavban vagy kénsav­ban, ezt követőleg fokozatosan és szük­ség szerint hígított savakban, végül pe­dig tiszta vízben kezeljük mindaddig, amíg a nevezett ásványok egészen fehé­rekké és tisztákká nem válnak. P4LLAS RÉQZVÉNYTÁR5A8ÁG NYOMDÁM BUDAPESTÉ*.

Next

/
Thumbnails
Contents