65471. lajstromszámú szabadalom • Önműködő beállító csiga különösen szitaköpennyel ellátott agyagtisztítók számára
elrendezés következtében hengerpalást felületén helyezkedik el, ennek a (7) munkafölületnek kell már most a szitahenger belső folületéhez üzemközben állandóan és egyenletesen támaszkodnia. Ennek elérésére a csiga tengelyén vagy a tengellyel összekötendő, (8) agyon körhagyós vezérlő fölület van alkalmazva, melyhez a (6) csiga lazán támaszkodik. Ezen vezérlő fölület a rajzon föltüntetett foganatosítási példánál az excentrikus (9) görbe fölületből és a (8) agyon alkalmazott (11) borda (10) éléből áll: A (11) .borda belső (12) határoló lapja a (9) görbe fölülettel tetszőleges átmeneti görbe fölület pl. a központos (13) hengerfölület által van összekötve. A (11) bordához a (9) és (3) fölületek alatt, illelve fölött egy-egy, a csiga emelkedésének megfelelően ferdén elrendezett borda, még pedig alul a keskeny (14), fölül pedig a széles és erősebb, az üzemnyomást fölvevő (15) borda van elrendezve; ez a két borda a (11) bordával együtt a (6) csiga vastagságának megfelelő, nyitott, a (6) csiga befogadására való táskát képez. A (6) csiga a (7) munkafölülettel szemben fekvő oldalon az excentrikus (16) görbe fölület és az ehhez csatlakozó (17) henger fölület által van határolva "(1. a (6) csigának a 3. ábrán eredményvonalakkal jelzett helyzetét) úgy, hogy ha a csigát a (8) agyon lévő táskába a legbelső helyzetéig toljuk be, a (6) csiga (16, 17) fölületei az agy (9, 13) fölületeihez támaszkodnak, míg a (6) csiga (18) határoló oldala és a (11) bord (12) lapja között szabad tér marad. A (6) csiga (16, 17) fölületeit azonban szintén úgy lehet kiképezni, hogy a csigának az agyba való behelyezése után a csiga (16, 17) és az agy (9, 13) fölületei között szabad tér marad, mert a berendezés működésének szükséges, előföltétele csak a (9) vezérlő fölületnek a (6) csiga (16) fölületével egy pontban, illetve egy vonal (pl. a (20) végéD mentén való érintkezése. Ha a csigatengelyt, illetve a (8) agyat a 3. ábra (19) nyila irányában hajtjuk a (6) csiga viszonylagosan valamivel hátramarad; eközben a (6) csiga (18) határoló oldala a (11) borda (10) vezérlő éle mentén tolódik el, míg (20) éle a (8) agy (9) vezérlő fölületén csúszik. Ez a viszonylagos elmozgás addig folytatódik, míg a (6) csiga (7) munkafölülete a szitahenger belső folületéhez nem szorul, mikor is a (6) csiga pl. a 3. ábrán eredményvonallal jelzett helyzetet foglalja el. A (6) csiga (7) munkafölületének a szitahengeren való fölfekvése mindig tökéletesen egyenletes, mert a csiga a tengelyhez való viszonylagos hátramaradása alkalmával sugárirányban kény szer mozgásszerűen egyenletesen tolódik kifelé. A csigának ezen sugárirányú mozgása üzemközben is mindig a legnagyobb biztonsággal következik be, ha a (7) munkafölület és a szitahenger belső fölüíete között, pl. a (7) munkafölület elhasználódása következtében, hézag lép föl. A (14) borda ugyanis, mely csakis a (6) csiga alátámasztására szolgál, de semmiféle üzemnyomásnak kitéve nincs, igen keskeny, ennélfogva a földolgozandó anyag nyomásának a (6) csigának majdnem egész alsó fölulete van kitéve úgy, hogy üzemközben a csigára beható igen nagy erő lép föl, mely a csigát állandóan a szitahenger belső folületéhez szorítani törekszik. Lényeges továbbá még azon körülmény, hogy a mindenkor működésre jutó vezérlő fölületek és élek eltömődés és bepiszkítás ellen " védve vannak, mert a (6) csiga elfödi őket. Az új elrendezésnél, továbbá, ha a csigatengelyt függőlegesen rendezzük el, a (6) csiga saját súlya hatása alatt a vezérlő fölületek mentén oly irányban törekszik eltolódni, hogy a vezérlő fölületek e közben a csigát kifelé, a szitahenger belső fölülete felé tolják, amit az ismert berendezéseknél nem lehet elérni. A vezérlőfölületek elrendezése és kialakítása igen sokféleképen változtatható, különösen pedig célszerű lehet a (6) csiga (18) határoló oldalának görbített alakban való kiképzése a többi részeknek különben a (3. ábrához hasonló módon való elrendezése mellett. Az új berendezés más hasonló munkagépeknél is alkalmazható, pl. téglasajtóköál stb.