65468. lajstromszámú szabadalom • Eljárás villa- és kanálszerű evőeszközök előállítására
1—4. ábrái az eljárás egyes szakaszait lapos nyelű kanálnál mutatják; az 5. és 6. ábrák mintázott nyelű kanál előállításának két utolsó szakaszát tüntetik föl; ezen ábrákból látható, hogy jelen eljárás segélyével bármily alakú nyél közvetlenül előállítható. A rajz 1. ábrájának megfelelően a fémbádogból kivágott darabok alakja ismert módon olyannak vétetett, hogy két szomszédos alakdarab nyelei között fennmaradó anyag, egy az előbbiekhez képest 180°-kal elforgatva elrendezett alakdarab nyelét adja. Az alakdarabokat tehát fölváltva megfordított helyzetben vágjuk ki, még pedig mindegyik alakdarab azonos köbtartalom mellett egy harmaddal kisebb, mint a kész evőeszköz fölülete. Az alakdarabban ekkor épen annyi a fém, hogy a sajtolómintát később gerincképződés nélkül kitölti, vagyis az 1. és 2. ábrán látható alakdarab fémtömege pontosan egyenlő a 4. vagy 6. ábrán föltüntetett kész kanál fémtömegével. A kivágott alakdarab nyele ezután (3. és 5. ábra) hengerlés által egy művelettel azon alakra^ és hosszra hozatik, amelylyel a készresajtolás előtt bírnia kell; ez az alakítás azáltal történik, hogy az alakdarabokat két egymás fölött elrendezett és megfelelően ' beállított hengeren élükre állítva áttoljuk. A nyél alakkiképzésével egyidejűleg vagy külön művelettel (pl. alkalmas sajtolási eljárással) az alakdarabnak a 2. ábrában sraffozottan föltüntetett téglányalakú szárnyait a kész kanál peremének megfelelő alakra hozzuk; ezáltal a sraffozottan föltüntetett fölületben foglaltatott fémet a 2. ábrán látható munkadarabon úgy osztottuk el, hogy a kanál teljes elkészítésére az egész fémmennyiség fölhasználható. A kanálperemek: szétterítése után a kanalat a 3—6. ábrák szerint sajtolás utján elkészítjük. Az alakdaraboknak élükre állított helyzetben való hengerlésével egyidejűleg a kanál nyele duzzasztatik is. Villák készítésénél nem lyukasztjuk át az alakdarab fölső lapos részét, hanem fölhasítjuk, tehát a villák ágainak előállításánál sincs hulladék. SZABADALMI IGÉNYEK. 1. Eljárás villák, kanalak és hasonló evőeszközök előállítására, azáltal jellemezve, hogy a kész evőeszköz legvastagabb részénél vékonyabb bádogból a kész termék köbtartalmával egyenlő köbtartalmú alakdarabot vágunk ki, ezt hengerlés, sajtolás vagy hasonló eljárás segélyével élére állítva nyújtjuk és duzzasztjuk, majd magában véve ismert módon kiszélesítés és sajtolás segélyével kikészítjük. 2. Az 1. igényben védett eljárás foganatosítási módja, jellemezve, hogy az alakdarab fölső részének és nyelének élére állított helyzetbe való hengerlése két különálló művelettel történik. (I. rajzlap melléklettel.) PA1XA8 .JE8ZVÉN-, 1>R8AS*0 NYOMDÁJA 3U-