65461. lajstromszámú szabadalom • Berendezés a tisztítópor táplálására kéztisztítógépeknél

mélyen nyúlhasson a tárcsák közé, (t) fedője megfelelő ütköző kiugrással bírhat; a be­helyezett doboz kiesését az (u) závárral gátoljuk meg. Lehet természetesen mindkét tárcsaagyat portáplálóberendezéssel ellátni. A hajtótengely megfelelő áttétel révén egyúttal (v) villatisztító tárcsát is hajthat, még pedig az (i) tárcsáknál lényegesen nagyobb sebességgel. A gépet (w) födővel födhetjük le s a lehulló tisztítópor befogadására szolgáló (x) fiókkal láthatjuk el. A bevezetendő kések alátámasztására a tok belső oldalán s eset­leg a födőn is (y) ill. (z) kiugrásokat képez­hetünk ki. A dobozt úgy is képezhetjük ki, hogy a be­felé bővülő fúratu agyban bizonyos mérvű szabad mozgással bírjon úgy, hogy belső vége a tárcsa forgásakor rázkódásokat szen­ved úgy, hogy a tisztítópor kihull, még ha kissé nedves is. Ily berendezés látható az 5., 6., 7. ábrákon. Az agy furatának külső vége a doboz átmérőjének közelítőleg meg­felelő, kőralakú 2 nyilást képez (6. ábra), míg belső vége hosszúkás, még pedig egyik irányban a külső nyílás szélességének felel meg, a másik, erre mérőleges irányban azonban ennél jóval terjedelmesebb, úgy hogy lényegileg 3 óvális alakot képez. A (q) doboz becsúszását a 4 pecek, kiesését pedig az (u) závár gátolja meg. A szerke­zet forgatásakor a doboz belső vége a 3 nyílás egyik végéről a másikra fog billenni úgy, hogy e rázkódások folytán a por köny­nyen lép ki belőle. A 8., 9. ábrabeii példánál a (q) doboz az (a) tokon az (5) csap körül lenghetően van ágyazva, belső vége pedig az agy (6) nyílá­sába nyúlik, mely a 9. ábra értelmében hullámos kiképzésű, úgy, hogy a tárcsa forgatásakor a doboz folyton rázkódtatik, ami a tisztítópor biztos kilépését idézi elő. SZABADALMI IGÉNYEK. 1. Berendezés a tisztítópor táplálására lénye­gileg vízszintes tárcsatengellyel s egy­más mellett futó tányérszerű tisztító­fölületekkel bíró késtisztítógépeknél,, melyeknek tárcsatengelyagya szolgál a tisztítópor befogadására, jellemezve azál­tal, hogy legalább az egyik tisztítótárcsa üreges forgó agyába egy a tisztítópor befogadására szolgáló, kibocsátónyílások­kal ellátott doboz van illesztve. 2. Az (1) alatti berendezés foganatosítási alakja, jellemezve azáltal, hogy a por­doboz a gép belseje felé bővül, oly cél­ból, hogy a por a tárcsák felé csússzon, 3. Az (1) alatti berendezés foganatosítási alakja, jellemezve azáltal, hogy a doboz az agy egy furatába van helyezve, mely­nek keresztmetszete a külső oldalon kisebb, mint belül, úgy, hogy a doboz belső vége a gép működésekor szabadon mozoghat s ennek folytán rázkódik. 4. Az (1) alatti berendezés foganatosítási alakja, jellemezve azáltal, hogy a tokon lenghetően ágyazott doboz belső vége a tárcsaagy egy nyílásának emelkedésekkel és horpadásokkal bíró szélén nyugszik úgy, hogy az agy forgatásakor rázkódik. (2 rajzlap melléklettel.) ^ALJW AE&2VÉN rtatAsAo XYOMDAJJ BUfMFWm

Next

/
Thumbnails
Contents