65449. lajstromszámú szabadalom • Anyaghozzávezető szerkezet önműködő mérlegekhez

ha a bevezető csövön keresztül egyszer­másszor kevesebb anyag érkeznék, mint amennyi az utántöltéshez szükséges. Ezért a bevezetőcsőben egy csapó van elrendezve, amely a lisztnyomás behatása alatt áll. Ez a csapó kevés liszt hozzááramlása esetén csak az utántöltést szakítja meg, míg a hozzávezetőszerkezet addig az időpontig, amikor az utántöltés kezdődik, a legkisebb hozzááramló mennyiséget is a mérleghez szállítja. A mellékelt rajzon az 1. ábra a mérleg fölső részének oldal­nézetét mutatja mérésre kész helyzetben, a 2. ábra ugyancsak metszetét tünteti föl a mérés befejezése után, a 3. ábra egy a csiga fordulatszámának megváltoztatására szolgáló fogaskerék el­rendezése, míg a 4. ábra ugyanilyen célra szolgáló dörzs­tárcsahajtóművet, az 5. ábra pedig kónikus szíjtárcsahajtást tüntet föl. (1) a bevezetőcsatorna a benne lévő mé­rendő anyaggal, alatta egy vályúban a (2) csiga fekszik, amely egy (3) legyezőszerke­zethez visz. A (2) csigatengelyen az állan­dóan forgó, fogakkal ellátott (4) és (5) ke­rekek vannak lazán ágyazva, a (4) kerék pl. 60 fordulattal, az (5) kerék pedig (2) fordulattal jár. Ezek között fekszik az ék­vezetéken eltolható (6) karmoskapcsolás, amely a (7) rudak segélyével vezérelhető. A tulajdonképeni mérleg a (8) mérleg­rúdból, a (9) teheroldalból és a (10) súly­akasztóból áll. A (11) tengely szilárdan össze van kötve a bevezetést elzáró (12) csapószeleppel. A (11) tengelyen a (13) kéziemelő és a (14) súlyszegmens lazán vannak ágyazva. Szilárdan összefügg (ll)-el az utóbbi mögött fekvő (15) szegmens. A (18) csap körül lenghetően a (16) és (17) bütyökemelők vannak elrendezve (19) és (20) súlyemelők, amelyek a (21) csap körül forgathatók és a (22) ponton vannak alá­támasztva. A működés módja a következő: A mérés kezdetén a (13) emelőt a nyíl irányában az 1. ábra szerinti pontozott helyzetbe hozzuk és azután elbocsátjuk. Az emelő ekkor magával viszi a (14) és (15) súlyszegmenseket, amelyek fölemelt hely­zetükben a (17) és (16) bütyökemelők, vala­mint a (19) és (20) súlyemelők által tartat­nak (1. ábra). A kéziemelő mozgatása alkal­mával a (12) csapószelep is megnyittatott. Ezenkívül a (14) szegmens a (23) nyúlvány közvetítésével a (24) rúgó által támas?tott (7) vonórudat balra eltolta és ezáltal a (6) kapcsolást a 60 fordulattal járó (4) kerék­kel hozta kapcsolatba (1. ábra.) A (2) szál­lítócsiga akkor gyorsan fog forogni és a mérendő anyagot nagy mennyiségben szál­lítja a (3) legyezőszerkezeten ós a (25) csa­tornán keresztül a (9) mérőhelyre. A levegő emellett a (26) oldalcsatornán a (27) szö­vetbevonaton keresztül akadálytalanul tá­vozhatik a 2. ábra szerinti nyíl irányában. Ha a súly megközelítőleg eléretett, akkora (10) súlyakasztó ütközője alul a (19) emelő­karhoz ütődik, ennek folytán a (16) bütyök­emelő szabaddá lesz és a (11) tengelyen lazán elhelyezett (14) szegmenst leejti. Minthogy ezzel együtt a (7) vonórúd (23) nyúlványa is szabaddá lesz, a (24) rúgó a vonórudat most már jobbra húzza és a (6) kapcsolás az (5) kerékkel jön összekötte­tésbe. Ezután a csiga már csak 2 fordula­tot tesz, tehát csak a kiegészítésre szüksé­ges mennyiséget szolgáltatja. Az egyensúly elérése után hasonló módon a (11) tengely­lyel szilárdan összekötött (15) súlyszegmens is átbukik és a (12) szelep segélyével a (25) csatornát elzárja s ível fölületével a (17) bütyökemelőt félretolja. Emellett egy a (17)-en lévő kar a (7) vonórúd (28) nyúlvá­nyába ütközik, minek folytán a (6) kapcso­lás középre állíttatik úgy, hogy azután egyik kerék sincs többé kapcsolva és a csiga megáll. Ilykép megakadályozzuk, hogy a (25) tér szükség nélkül megtöltessék. A mérendő anyagnak a (9) helyen (zsákban) való összegyülemlésekor kiszorított levegő ugyancsak a (26) mellékcsatornán keresztül távozhatik. A (29) súlyemelő (30) körül fordulhat és a (31) csapóajtóval szilárd összeköttetésben áll. Ha kevés anyag vezettetik be, akkor a

Next

/
Thumbnails
Contents