65389. lajstromszámú szabadalom • Eljárás vizes oldatoknak elektrolízisére

ezen eljárásnál, minthogy az elektrolit mindkét elektródateret egyenlő mértékben töltik ki, sem átmeneti ellenállás, sem a katóda elkérgesedése nem léphet föl. A találmány lényege, hogy az illető elektró­dán fejlődő gázt (alkáliklorid elektrolízisé­nél a katódán képződő hidrogént) használ­juk az elektródán képződött elektrolizister­mék (alkálioldat) szállítására. Ezen célból a katódát (alkáliklorid elektrizise . esetén) folyadékátbocsátó anyagokból készült, arány­lag szűk katódatérben rendezzük el, pél­dául úgy, hogy a katódát szűkszemű asz­besztszövetből készült és nagyobb alakvál­tozások ellen alkalmas szerkezetekkel meg­védett zsákban helyezzük el, melynek alakja körülbelül a katóda alakjának felel meg. A viszonylag kicsiny katódatérben leváló hid­rogén az elektrolit fölületén erős habot képez, mely a fölfelé ragadott alkálioldatba burkolt hidrogénbuborékokból áll. A hab elvezetésére elegendő, ha a katódatér fölső részét szűkítjük. A hab a szűkített fölső részben fölemelkedik és alkalmas fölfogó­szerkezetbe folyik át, melyben a hidrogén a magával ragadott katalittól különválik. A katóda alakja különböző lehet, pl. rúd­alakú, mimellett a katódatér célszerűen csővé van kiképezve vagy lemezalakú, amikor a katódatérnek keskeny szekrény­alakja van. A mellékelt rajz 1. ábráján az eljárás gyakorlati foganato-" sítására alkalmas készülék van föltüntetve, melynek katódatere csőalakú. A katóda az (1) fémrudakból áll, melyek a fölfelé kes­keny csővé szűkülő, át nem bocsátó (2) fölső részhez vannak erősítve. A fölső rész külső oldala, legalább is annak az elektro­litbe merülő része szigetelőbevonattal van ellátva és célszerűen egyúttal az (1) katóda áramhozzávezetését alkotja. A (2) fölső részhez az aszbesztszövetből készült, alul zárt (3) tömlő úgy van megerősítve, bogy az elektrolízisnél fejlődő hidrogén a tömlő és a fölső rész között nem szabadulhat ki. Az aszbeszttömlő merevítésére a belsejében elrendezett, drótfonatból álló (4) csövet al­kalmazzuk, mely egyszerűség kedvéért szin­tén a fölső részhez van erősítve úgy, hogy az aszbeszttömlő harisnya módjára ráhúz­ható. Ezen esetben a drótháló a katóda egy részét képezi. Megjegyezzük azonban, hogy ez a katódacella helyes működéséhez nem szükséges és a merevítőszerkezet az áram­vezetésből ki is zárható. A (2) katódafölső­rész szűkülő (5) csöve a szállított alkáli­oldat számára való (6) fölfogó vályúban van megerősítve és ez a vályú célszerűen na­gyobb számú egyes katódacellák áramhozzá­vezetését képezi, amennyiben a vályúban a szükséghez képest több vagy kevesebb ily cella van megerősítve. A (6) vályúra a (7) süveg borítható, mely alatt a hidrogén eset­leg összegyűjtetik. Természetes, hogy nem­csak a katódacella, hanem a katolit és a hidrogén elvezetési módja is változtatható, így pl. a fölső rész szűkített része fölülről ismét lehajlítható, hogy az oldatot oldalt elrendezett fölfogószerkezetbe szállítsa. Le­het pl. a katódacella fölső részét a 2. ábrán föltüntetett módon is kiképezni. Itt a katódateren fölfelé tölcsérszerűen bő­vülő cső megy keresztül, mely az alkáli­oldatot lefelé elvezeti. A katódacellákat tetszőleges anódacellákkal elektrolitos für­dőkbe helyezzük, melyeket pl. konyhasó­oldattal folytonosan táplálunk, Az anódákon klór, a katódacellákban pedig marónátrón­oldat és hidrogén fejlődik, melyek a katóda­terekben az elektrolit fölületén habot ké­peznek. Ez a hab a katódaterek fölső ré­szein még tovább emelkedik és a fölfogó­készülékbe folyik át. Minthogy a hidrogén egyenletes áramban fejlődik, a katolit szál­lítása is igen egyenletes. Abban a mérték­ben, amelyben a katódaoldat elazállíttatik, a katódát burkoló aszbesztszöveten friss elektrolit ömlik utána, vagyis az átbocsátó­katódaburkolat egész fölületén az OH-ionok mozgásával ellentétes irányú egyenletes fo­lyadékáramlás létesül. Hogy tehát a lefolyó oldat alkálitartalma állandó legyen, csak arról kell gondoskodni, hogy a katódacellák külső részéhez az elfolyó katalitnak meg­felelő mennyiségű friss elektrolit vezettes­sék. Minthogy minden katódacella a neki szükséges elektrolitmennyiséget önműkö-

Next

/
Thumbnails
Contents