65321. lajstromszámú szabadalom • Automobil pótülés
pok helyett természetesen hüvelyek is alkalmazhatók, amelyek megfelelő csapokkal kapcsolhatók össze. Amint a rajzból látható, a kocsiszekrény fenekén az állandó kocsiülés előtt a pótülésnek semmiféle szerkezeti része sincsen elhelyezve úgy, hogy a kocsiszekrény feneke a pótülés bármely helyzetében teljesen sima és a lábszőnyeget sem részekre osztani, sem annak helyzetét megváltoztatni nem kell. A pótülés (c, d, e, f) részei megfelelő anyaggal burkolt vagy kárpitozott lapokból vannak kiképezve, a (d) rész pedig, minthogy ez a pótülés két különböző használati helyzetében a lábakat helyettesíti, az ülés egész szélességében, különben tetszőleges alakban kiképezett és kárpitozott acéllemezből van készítve. A 3. ábrán látható helyzetben az ülésnek hátsó lábai nincsenek, hanem ehelyett az (e) rész csapok és hüvelyek segítségével van a kocsiszekrény oldalán szilárdan megerősítve. Ennek következtében az állandó ülésen ülők lábai számára elég hely van az (e) ülésrész alatt. A találmány tárgyán eszközölt alaki, és ! szerkezeti változtatások a találmány lényegét nem érintik. SZABADALMI IGÉNYEK. 1, Automobil-pótülés, jellemezve a vezető ülése alatt kiképezett mélyedésben elhelyezett szilárd darabba] és egymással csuklósan összekötött négy rész által, amelyek összecsukott állapotban az azokat befogadó mélyedésben saját súlyuknál fogva maradnak meg és amelyek közül a szilárd darabbal kapcsolt első rész a pótülésnek a menetirányban való rendes ülés gyanánt összeállított helyzetében lábtartó gyanánt szolgál, a második részt az ülés lábai teszik, a harmadik rész mindkét oldalán párnázattal van ellátva és rajta egyrészt a vezető ülésén megerősíthető kapcsok, másrészt a kocsiszekrény oldalfalán vagy ajtaján rögzíthető megerősítő elemek vannak alkalmazva, végül a negyedik rész a menetirányban fölállított ülés támlája. 2. Az 1. igénypontban védett automobilpótülés foganatosítási alakja, azáltal jellemezve, hogy az ülés lábait helyettesítő rész acéllemezből van kiképezve. (t rajzlap melléklettel.) P ÁLLAS RÉSZVÉNY TÁRSASÁG NYOMBÁJA BUOAPESTew