65320. lajstromszámú szabadalom • Parkettaléc

nagyon jelentékeny vezetékellenállással, tehát nagy feszültség fölhasználással jár. Két nagyobb átbocsátóképességű diafragmának középcellák előállítására való fölhasználása sem csökkenti lényegesen a feszültségszükségletét, minthogy a diafragmák ellenállásai összegeződnek. A középkamrák alkalmazása folytán ezenkívül az elektródák még jobban elválasztódnak egymástól, ami szintén növeli a feszültségszükeégletét. A feszültség fölhasználást még az is lényegesen fokozza, hogy rendes hőmérsékleten kell dolgozni, minthogy a katódalúgok közvetlenül bikarbonátokká dolgoztatnak föl és ezért a lúgoknak, lehetőleg amoniadúsoknak kell lenniök, azaz az amonia elillanását el kell kerülni. A bikarbonát lecsapásnál tudvalévőleg előnyös, ha a hőmérséklet 30—35° C. foknál nem magasabb. Ha tehát a bikarbonát lecsapás az elektrolízis közben létesíttetik, nem szabad fokozott hőmérsékleten elektrolizálni. A 216265. sz. német szabadalmi leírás szerinti eljárásnál tehát ebből és az előbb említett okokból kifolyólag nagy feszültség fölhasználással kell dolgozni; mimellett még a diffúzió és párolgás következtében még nitrogénveszteségek is keletkeznek. Tökéletes körfolyamatot a műszaki nehézségektől eltekintve már azért sem lehet elérni, mert az elektrolizálásnál az ammónia egy része elillan (l."a 216265. számú szabadalmi leírás 3. oldal 1. sorát) és így a körfolyamatból elvonatik. A végeredménykép kapott lúg, tehát ammóniában mindig szegényebb, mint a rendes ammoniaszóda eljárásnak frissen telített lúgja, következésképen a bikarbonáttá való átalakulás a 216265. sz. német szabadalmi leírás szerinti eljárásnál sohasem következhet be oly kedvezően mint a mostanáig alkalmazott ammoniaszóda eljárásoknál. Az említett hátrányokat a jelen találmány értelmében azáltal kerüljük el, hogy nem a bikarbonátról leszűrt klórammoniumtartalmú lúgot elektrolizáljuk, hanem abból az ammóniát elektrolizált klórnátriumoldat segélyével, mely tehát nátriumhidroxidot és klórnátriumot tartalmaz, tökéletesen kiűzzük és a visszamaradó oldatot ismét elektrolízisnek vetjük alá,. mire a lúgot újból ammónia kiűzésére használjuk föl. Minthogy az ammoníakiűzés tökéletessége a nátriumhidroxidok koncentrációjától független, nem vagyunk kénytelenek lehető magas hidroxilionkoncentrációra dolgozni, amire különben minden klóralkáli elektrolízisnél az elpárologtatási költségek csökkentése céljából törekedni kell, hanem sokkal csekélyebb hidroxidkoncentrációval is megelégedhetünk és ennek folytán abban a helyzetben vagyunk, hogy az elektrolízist közel elméleti áramkihasználással létesíthetjük. Másrészt dacára annak, hogy ezeket a lúgokat kis hidroxidtartalommal alkalmazzuk, maradékul mégis nagy koncentrációjú klórnatriumlúgokat kapunk, melyek a folyamatba ismét visszatérnek. A klórnátriumoldat elektrolízisénél és az ammónia kiűzésénél a klórnátrium állandóan visszaalakúl, ami által a kálciumtartalmú szennyvizek és hulladékok keletkezése, valamint a klórnátriumveszteség elkerültetnek. Egyidejűleg azonban tökéletes folyamatot érünk el anélkül, hogy azok a veszteségek, melyek pl. a 216265. sz. német szabadalmi leírás szerinti eljárásnál elkerülhetetlenek, föllépnének. Az elektrolizált klórnátriumoldatnak amonia kihajtására való fölhasználása a mészeljárással szemben még azzal a nagy előnnyel is jár, hogy csak tiszta oldatokkal kell dolgozni, miáltal az ammónia kiűzés folyamata folytatólagossá és simává tehető. Ezt a folyamatot célszerűen oly desztillálókészülékben visszük keresztül, mely adott esetben megosztott gőztérrel van ellátva, míg a lúgkeveréket a fenekén alkalmazott válaszfalak a készülékben lehető hosszú út leírására kényszerítik, miközben a lúgkeverék ammoniatartalmától fokozatosan megszabadul úgy, hogy egyik oldalon folytonosan ammoniadús sókeverék lép be, míg az ellenkező oldalon ammoniatartalmától kellően megszabadított telített klórnátriumoldat folyik el. Az ammónia kiűzése a gőzök leszívatása, vagy a folyadék keverése által előmozdítható.