65310. lajstromszámú szabadalom • Kifeszíthető és kis alakra összetehető borotvaszíj

(f) csuklópánt segélyével van a (g) váz­részhez megerősítve, oly kép, hogy a ki­feszített fenőszíj húzásának a 3. ábrán lát* ható módon ellenáll. A fenőszíj másik vége a (d) csavarral fölszerelt (c) részhez van erősítve, míg a (g') részhez (f) csuklópánt segélyével beforgathatóan erősített (n) lap­nak (e) bevágása van, melybe a (d) csavar­orsó belefektethető. A találmány használati módja az eddigiek alapján a következő: A fenőkésziiléknek a 3. ábra szerinti használati helyzetéből való összerakásacél­jából a (d') csavaranyát meglazítjuk és a (d) csavarorsót az (o) résből kiemeljük. Azután az (m) szárnyas csavarokat vissza­forgatjuk, 2. ábra szerinti helyzetükbe úgy, hogy a (k) csuklópánfnak (1) résekkel ellá­tott szárnya a baloldali (g) részről leemel­hető és a jobboldali (g') részre ráfordítható. Ezután a (g', g', g, g) kettős csoportokat egyfelől a (h) csuklópáutok körül egymásra és (i) csuklópánt körül egymás mellé for­gatjuk, végül pedig az (e, n) részeket (f) csuklópántok körül ráfordítjuk az össze­hajtott (g, g') részekre, miáltal az 1. ábra szerinti helyzet áll elő, melyben a (b) fenő­szíj kényelmesen rágöngyölhető az össze­hajtott (g, g') vázra. Ezen helyzetben a hely­szükséglet igen csekély. A. fenőkészüléket használati helyzetébe ugyanúgy, csak fordí­tott munkarendben hozzuk és a (b) szíj feszültségét a (d') csavaranya kellő meg­húzása által szabályozzuk. Jelen találmány ezen kiviteli alaktól még számos eltéréssel is készíthető, anélkül, hogy lényegében ezáltal változást szen­vedne. SZABADALMI IGÉNYEK. 1. Kifeszíthető és kis alakra összetehető borotvaszíj, azáltal jellemezve, hogy azon (g) váz, melyhez a fenőszíjnak egyik vége szilárdan, másik vége pedig csavar­kötés segélyével elállíthatóan van erő­sítve, hosszirányban egymásmellé sora­kozó és csuklósan összeerősített (g, g, g', g') négy részből áll, melyek közül kettő-kettő egymásra ráforgatható, míg ezen egymásra hajtott kettős (g, g') Cso­portok egymás mellé forgathatók, hogy ' továbbá a kettős csoportok illeszkedési helyén a találkozó (g, g') részek hasz­nálati helyzetükben való rögzítésére éa merevítésére (k, 1, m) rögzítőkészülék van, hogy végül a borotvaszíj végeit fölvevő (e, n) részek a (g) vázrészekhez; képest szintén beforgathatóan vannak megerősítve. 2. Az 1. alatt igényelt kis alakra össze­tehető borotvaszíj kiviteli alakja, azáltal jellemezve, hogy a (d) feszítőcsavart föl­vevő (n) vázrész (o) bevágással van el­látva, melyből a (d) csavarorsó a (d'> csavaranya lazítása után egyszerűen ki­emelhető. 3. Az 1. és 2. alatt igényelt összerakható borotvaszíj kiviteli alakja, azáltal jelle­mezve, hogy a (g, g) illetve (g', g') váz­részeket egymás között összekötő (h) csuklópántok a (g, g') részeknek külső­oldalán vannak elrendezve, miáltal á fenőszíj húzóereje a vázrészeket kiegye­nesített helyzetükben tartja meg. 4. Az 1—3. alatt igényelt összerakható­borotvaszíj kiviteli alakja, azáltal jelle­mezve, hogy a (g, g') kettős csoportok közötti merevítőkészüléket oly (k) csukló­pánt alkotja, melynek egyik szárnya az: egyik (g') részhez szilárdan van hozzá­erősítve, míg a másik szárnyán lévő (1) rések a másik (g) vázrész (m) szárnyas­csavaraival működnek együtt. (1 rajzlap melléklettől.) DALJi RÉ8ZVÉNY1ÁR6A8ÁG NYOMDÁJA 8UOAPESTEH

Next

/
Thumbnails
Contents