65308. lajstromszámú szabadalom • Rúgószerkezet ajtók számára

vei való elforgatása által a (10, 15) rugókat ellenkező értelemben fölhúzzuk, mikor is ezen rugók a kilincskerekeket és (11, 17) kilincsek közvetítésével a 2. ábrán jelzett nyilak irányában igyekszenek a (12, 18) karokat, ill. a (6) nyúlványt közrefogó (12', 180 karnyúl irányokat elforgatni. A kilincs­kerekek megfelelő elforgatása által igen könnyen érhető el, hogy a két rúgónak ereje egyenlő, mikor is a (6) nyúlványt ós vele együtt a hozzákapcsolt (2) ajtót nagy erővel tartja meg közópállásában. Az ajtó­nak kilengetésekor az egyik rúgó még job­ban megfeszül, a másik rúgó viszont kissé meglazul, azonban mindkét (18', 12') nyúl­vány föltétlenül követi mozgásában a (6) nyúlványt úgy, hogy az ajtó ide-oda ját­szásakor zaj nem keletkezik, amellett pedig az ajtó rövid idő alatt nyugszik meg közép­állásában, melyben biztosan megmarad. A példaképen bemutatott kiviteli alaktól jelen találmány számos eltéréssel is készít­hető, anélkül, hogy ezáltal lényegében vál­tozást szenvedne. SZABADALMI IGÉNYEK. 1. Rúgószerkezet ajtók számára, melynél az ajtót középállásában ellenkező értelmű rugók által befolyásolt karok tartják meg, azáltal jellemezve, hogy ezen (12,. 18) karok lazán elforgathatóan ülnek egy az ajtóval KÖZÖS (7) forgástengelyen és ugyanezen forgástengely körül elrende­zett (10, 15) rugókhoz kilincsmű segé­lyével kapcsolódnak, azon célból, hogy egyfelől a rugók feszültsége tetszőlege­sen szabályozható legyen, másfelől pedig a (12, 18) karok az ajtó ide-oda lengése alatt állandóan hozzásimuljanak és a szokásos zajos ütődések elkerültessenek. 2. Az 1. alatt igényelt rúgószerkezet kivi­teli alakja, azáltal jellemezve, hogy a rugók a kilincsművel és (12, 18) karok­kal együtt a padlózatba sülyesztve, kö­zös házban vannak elrendezve, hogy továbbá a játszóajtónak a (12,18) karok fölfelé irányuló (12', 18') nyúlványai közé illeszkedő lefelé irányuló (6) karnyúl­ványa van, melynél fogva a rugók erő­hatása az ajtóra átvitetik. (1 rajzlap melléklettel.) PAILA8 R6SZVÉN ( TÁRSASÁG NYOMDÁJA BUDAPESTEN

Next

/
Thumbnails
Contents