65286. lajstromszámú szabadalom • Berendezés mozgatható ablakok kiegyensúlyozására

zető tárcsák körül haladnak és másik vé­gükön az egyensúlyozandó ablak két sar­kával vannak összekötve. Minthogy a (h) csapok az (i) vezetékekben játékkal bírnak, a tárcsákat tartó keret helyzete oly módon szabályozható, hogy a (k) kötelek csekély hosszkülönbségei, ki­egyenlítődnek. A berendezés fölszerelése alkalmával a tárcsák kerete szabadon nyugszik a veze­tékekben, minek folytán a keret önmagától a kellő helyzetet foglalja el, amelyben az ablak függesztő köteleinek szerelésénél vagy a kötélhossz megállapításánál előfordúlható pontatlanságok helyesbítve vannak. Ezután a tárcsák keretét a vezetékekben oly mó­don rögzítjük, hogy az (n) csavaros szorító­kat meghúzzuk, ennek megtörténtével nem kell többé félnünk, hogy a kötélfeszültségek eltérő volta az ablakoknak a vezető hor­nyokban való megszorulását idézi elő, mivel az egymásba kapcsolódó két tárcsa egyenlő mértékben göngyöli föl vagy le a köteleket, még ha a megfelelő rugók feszültsége kü­lönböző is, vagy ha az egyik rúgó egészen el is van hagyva. Minthogy a rugók feszült­sége előzetesen szabályozva volt, elég az ablakokra gyönge nyomást gyakorolni, hogy az fölemelkedjék vagy lesülyedjen. A rugó­feszültségekben föllépő változások, melyek az ablak elmozdításakor a rugók föl- vagy lecsavarodásából származnak, azáltal egyen­líttetnek ki, hogy a köteleknek a spirális (b) hornyokban való göngyölési sugara meg­felelően változik. Ezen kiegyenlítődésből kö­vetkezik, hogy az ablak minden helyzetében pontosan ki van egyensúlyozva s ennek folytán könnyen kezelhető. A két (a) tárcsa ahelyett, hogy egymásba kapaszkodnék, távolabb is elhelyezhető egy­mástól s végnólküli lánc, vagy csatlórudak vagy más alkalmas eszközök segélyével köthető össze. Magától értetődik, hogy a kötelek fölgöngyölítési irányát mindegyik esetben a tárcsák forgási iránya határozza meg. Ha elég hely van, vagy pedig ha az ab­laknak csak rövid utat kell megtennie, ak­kor a két spirális hornyolású tárcsa közös tengelyre szerelhető egymás mellé és szi­lárdan összeköthető. A tárcsák belsejében kiképezett üregek ez esetben egyesíthetők és mint a 3. és 4. ábra mutatja, az üreg­ben egyetlen rúgó rendezhető el. SZABADALMI IGÉNYEK. 1. Berendezés mozgatható ablakok kiegyen­súlyozására, jellemezve azáltal, hogy az ablak függesztő kötelei egy vagy két tekercsrúgó vagy rugók hatása alatt álló tárcsán kiképezett spirális hornyokba vannak helyezve, mimellett a kötelek göngyölési sugarai az ablak függélyes elmozdulásai közben úgy változnak, hogy a rúgó vagy rugók feszültségének meg­felelő változása kiegyenlítődjék. 2. Az 1. pontban igényelt berendezés kivi­teli alakja, jellemezve azáltal, hogy a tárcsa vagy tárcsák egy keretbe vagy tartóba vannak ágyazva, mely vezeté­kekben eltolódhat oly célból, hogy sze­relés alkalmával a tárcsától vagy tár­csáktól ellenkező irányokban kiinduló kötelek húzóhatása alatt elmozdulhasson és azután olyan helyzetben legyen rög­zíthető, amelyben az ablak függélyesen áll, midőn mindkét kötél meg van fe­szülve. 3. Az 1. pontban igényelt berendezés kivi­teli alakja, jellemezve azáltal, hogy az ellenkező irányban ha^adő két kötelet fölvevő két spirális horony ugyanazon tárcsa két átellenes homloklapján van kiképezve, amely tárcsa ürege a kiegyen­íúlyozó rugót vagy rugókat tartalmazza. 4. Az 1. pontban igényelt berendezés kivi­teli alakja két rugós tárcsával, jelle­mezve azáltal, hogy a tárcsák fogas­kerékmű útján vagy efféle útján vannak összekapcsolva oly módon, hogy a kö­telek egyenlő sebességgel göngyölődnek föl vagy le, még ha a rugófeszültségek különbözőek volnának is. (1 rajzlap melléklettel.) PAUAS náSZVÉNYTÁReUÁO NYOMMJA MWAPGaTBH

Next

/
Thumbnails
Contents