65226. lajstromszámú szabadalom • Eljárás és berendezés levegő szárítására és sterilizálására

amely szívóhatása által az örvénylést elő­idézi. Az érintkezési föliileteknek nagyobbítá­sát egyrészt a levegőnek porrészecskéi és nedvességrészecskéi között, másrészt meg az aláfolyó abszorbeáló anyag között azáltal érjük el, hogy a törzsszabadalomban leírt és az abszorbeáló anyagot tartalmazó ser­penyőknek alsó fenékfölületén függélyesen álló csapok alakjában nagyszámú akadályt rendezünk el, amelyeken a levegő nedves­ségtartalmának fölvétele folytán aláfolyó abszorbeáló anyag végigfolyik. Ezen akadá­lyok (csapok stb.) úgy vannak elrendezve, hogy az átáramló és már előörvénylésbe hozott levegőt újból a leghatályosabban örvénylésbe hozzák, miután a levegő kény­telen az akadályok előtt elhaladni, amely utóbbiak az egymás fölött eltolva megerő­sített serpenyők mindegyikének alsó fenék­fölületén vagy fölváltva, vagy egymást ke­resztező kígyóvonalak mentén, vagy pedig más görbe vonalban, függélyesen lefelé irá­nyítva vannak elrendezve. A találmány tárgya a mellékelt rajzon a következő módon van föltüntetve: 1. ábra a készülék függélyes metszete a serpenyők fenekén elrendezett akadályok föltüntetésével; 2. ábra a négyszögletes készüléket távlati nézetben mutatja az oldalfalakon lévő és különlegesen elrendezett nyílásokkal; 3. ábra az abszorbeáló anyagot tartal­mazó serpenyő egy kiviteli alakjának alsó oldalát mutatja távlati rajzban. Meg kell jegyezni, hogy mindeddig nem sikerült oly készüléket szerkeszteni, amely a levegőre tökéletesen szárító és sterilizáló hatással volna. Különösen a selyemiparban volna szük­ség az eddigieknél jobb hatással működő szárítókészülékre. A gyakorlati ós tudományos kísérletek hosszú sorozata segélyével megállapíttatott az, hogy a jelen eljárás, illetőleg készülék segélyével teljesen biztos és kifogástalan szárító- és sterilizáló hatás érhető el. Abszorbeáló anyag gyanánt alkalmazhat­juk a kálciumkloridot vagy ennek más sók­kal való keverékét. A készülék a következő módon alkalmaz­tatik; A készüléket valamely zárt térben, pél­dául betegszobában, iskolahelyiségben, árú­raktárban, gyári helyiségben stb. állítjuk föl és miután az abszorbeáló anyagot föl­töltöttük a gazfenékkel ellátott serpenyőkbe, a készülék fölső végén lévő (d) szívókészü­léket működésbe helyezzük. A készülék alsó részében létrejövő lég­örvénylés erőssége fokoztatik és az (a) nyí­lásokon át beszívott levegő fölszáll a ké­szülékben átvonul a (b) serpenyőkön, mi­közben kénytelen a függélyes lefelé irányí­tott (c) akadályok előtt elvonulni. Az abszorbeáló anyag a magába szívott légnedvesség folytán az akadályokon lefo­lyik, miáltal a fölfelé szívott és kígyó- vagy cikcak vonalban vezetett levegő egyrészt intenzív érintkezésbe int a lefelé csöpögő abszorbeálóanyaggal és így új folytatólagos, megszakítás nélküli örvénylésnek lesz alá­vetve, másrészt meg áthalad az abszorbeáló­anyagot tartalmazó serpenyők szitafenekein. A függélyesen elrendezett csapokon sokkal hatályosabb szárítás illetőleg sterilizálás jön létre, először is azért, mivel az abszorbeálási f31ület lényegesen nagyobb lesz, másodszor pedig azért, mivel a csapokon az abszorbeálás a sokkal intenzivebben ható függélyes irányban történik az érintőleges irány he­lyett. SZABADALMI IGÉNYEK. 1. Eljárás levegőnek szárítására és sterili­zálására, azáltal jellemezve, hogy a le­vegőt a készülék alsó részében a ser­penyők alatt mesterségesen előzetes örvénylésbe hozzuk és azután további kezelésnek vetjük alá oly módon, hogy a levegő nedvességtartalmának fölvétele folytán lefelé folyó abszorbeálóanyagot a porrészecskék és a nedvességrészecs­kék közötti érintkezési fölületek növe­lése céljából függélyesen lefelé irányí­tott és alkalmas módon (pl. egymáshoz képest eltolva, egymást keresztező csiga­vonalban Btb.) elrendezett, nagyszámú

Next

/
Thumbnails
Contents