65224. lajstromszámú szabadalom • Egyesített tisztító-egyengető- és rendezőgép gyufaszálakhoz

10. ábra azon szállítószekrények egyikét mutatja távlati nézetben, melyekben a szá­lakat a gyújtó masszából álló fejek elkészí­tésére szolgáló gépbe visszük. A szálakat a (2) tisztítógépből az (1) vég­telen lánc veszi föl, mely ezen célból föl­vevő rekeszekkel bír. Ezen láncban (mely szállítókészülékeket alkot) á rekeszek fe­néknélküli, fölül nyitott és oly méretű sza­kaszokból állanak, bogy lehetővé teszik a szálaknak akadálytalan rázását. A lánc pá­lyája a (2) tisztítógép kibocsátó végéhez harántirányú és a lánc alsó szára, mely a szálak fölvételére alkalmas helyzetben van elrendezve, vízszintesen halad a (3) vályún át, mely a rekeszek feneke gyanánt szol­gál azoknak a vályú mentén való tovamoz­gása közben. A (3) vályú fölül nyitott, e mellett azonban a (4) peremekkel bír (4 ábra), melyek a szállítólánc fölé nyúlnak, de éppen csak annyira, hogy meggátolják annak megemelkedését és biztosítsák annak vízszintes haladását a vályú mentén. A (3) vályú mindkét végén nyitott, hogy az (1) lánc az egyik végén be-, a másik végén pedig kiléphessen. A vályú (5) végén a (2) tisztítógép vázához, másik végén pedig {6)-nál a (7) állványhoz csuklósan van kap­csolva úgy, hogy a (2) keret alternatív vagy rázómozgását a (3) vályúval és ezzel a vá­lyún áthaladó (1) lánccal is közli. A (2) tisztítógép kibocsátó végének egyik oldalán, közvetlenül a (3) vályú végén túl a laza (8) korong van kellően ágyazva, melyre az (1) szállítólánc fölfut, míg a másik oldalon a (3) vályú a (9) toldattal bír, mely fölfelé van görbítve és itt oly vezetéket alkot, mely. a rekeszes (1) láncot a (3) vályúba behatolni kényszeríti. A laza (8) korong fölött a (10) hajtott korong, a meggörbített vezeték fölött pedig a laza (11) korong van elrendezve; a (3) vályúból kihaladó (1) szállítólánc már most először a laza (8) ko­rongra, azután fölfelé a hajtott (10) peckes lánckorongra fut, amire a lánc visszatérő szára a fölső laza (11) koronghoz és ezzel a (9) láncvezetékhez mozog vissza, ahol a (3) vályúba hatol. A lánc visszatérő szára kissé lecsünghet és hogy ez a lecsüngő szár ne lenghessen ide-oda, a lefelé álló (12) villa van alkalmazva, mely fix helyzet­ben van megerősítve, de (az alább ismerte­tendő céleól) bizonyos mértékű oldalirányú rugalmassággal bír és melyek ágai a tova­mozgó láncot közrefogják. A hajtott (10 korong a (13) nyúlványokkal vagy ezzel azonos hatású részekkel van ellátva, me­lyek az (1) szállítólánccal megfelelően kap­csolódnak és annak a (3) vályú mentén folytonos tovahaladását idézik elő és mint­hogy a gép végén a meghajlított (9) veze­tékek ezen mozgásnak kis mértékben ellen­állának, a lánc (azon idő alatt, mialatt a vályúban van) mindig bizonyos meghatá­rozott feszültséget kap, mely annak a vá­lyún való sima áthaladását biztosítja és a kihajlást meggátolja. A szállítókészüléket alkotó végtelen (1) lánc az 5. és 6. ábrákban látható módon a sajtolt (14) kengyelekből áll, melyek (15)-nél forgathatóan vannak egymáshoz kapcsolva, oly módon, hogy a (16) rekeszeket vagy szakaszokat alkotják, melyek mindegyike parallelogramm alakjával bír. Mindegyik (16) rekesz a lánc harántirányában a gyufa­szálak hosszát meghaladó szélességgel a lánc hosszirányában ellenben a szálak hosz­szánál kisebb mérettel bír, minek folytán mindegyik rekesz akként hat, hogy a szá­lakat a kívánt rendezett " helyzetbe vezeti vagy igazítja és ezen helyzetben meg is tartja úgy, hogy a szálak ferde helyzetet nem foglalhatnak el. A gyufaszálak a tisztítógépből közvetle­nül az (1) szállítólánc (16) rekeszeibe hul­lanak, amikor is a (17) védőlap (4. ábra) biztosítja azt, hogy azok tényleg a reke­szekbe essenek és ne azok fölé csapódja­nak. Mihelyt a szálak a (16) szakaszokba hullottak, a rázóhatás azokat a lánc szaka­szaiba vagy rekeszeibe lerakódni kénysze­ríti úgy, hogy azután valamennyi szál egy és ugyanazon irányban, nevezetesen a (3) vályú harántirányában fekszik. Azon a he­lyen, a hol a szállítólánc a (3) vályúból tá­vozik, a szálak a (3)'vályú fenekén pár­huzamos sorokban és tökéletes rendben fog­nak feküdni.

Next

/
Thumbnails
Contents