65192. lajstromszámú szabadalom • Eljárás és berendezés pöcecsatornavíznek kezelésére

iszapolótartány képezi, melyből az iszap az (a) bevezetőcsatorna útján a (b') rostóllyal vagy rudakkal ellátott (b) tartányhoz ve* zettetik, melyen át az iszap a (b2) gödörbe jut, míg a nagyobb darabok a (b3) térben gyűjtetnek össze. Az iszapot azután az (f) szivattyú segítségével az (f') csövön át az (e) élesatőtartányból az (e') csövön át jövő élesztővel együtt határozott keverési arány­ban a (d) iszaphevítőbe szivattyúzzuk. A (b3) térben fölhalmozott, kiselejtezett iszap­részek összegyűjtésére való (c) gyüjtőcső ezen részeket a (d) hevítő (o) tüzelésébe ve­zeti. A (d) kazánban vagy hevítőben össze­gyűjtött iszap alkalmasan elrendezett hevítő­fölületekkel való érintkezés útján fölhevít­tetik és ezáltal az erjedés számára leg­alkalmasabb hőmérsókletetet veszi föl, mely tapasztalat szerint 27° C. (80® Fahr.). A (d) kazán vagy hevítő célszerűen magasan van elrendezve, úgy hogy a hevített, iszapból és élesztőből álló keverék saját súlya ha­tása alatt a (h') csövön át a (h) tartányokba és az iszapot és élesztőt elosztó (g) csa­tornába folyik. A (h) tartányok célszerűen nagyobb számú, egymás mellett elrendezett, hosszú csatornák alakjában vannak kiképezve ós ezen csatornák oly keresztmetszettel és hosszal bírnak, hogy a keveréknek a (g') szabályozózsilipeken át való folytonos át­áramlása tartható fönn, még pedig oly se­bességgel, hogy míg az egyik végen a (g) elosztócsatornán állandóan iszapból és élesz­tőből álló meleg keverék lép be, a másik végen az (i) felfogócsatornába tökéletesen megerjedt és elválasztott termék lép át. Gyakorlati vizsgálatok azt bizonyítják, hogy az erjedés ideje 18—24 óráig tart, úgy hogy a keveréknek ezen (h) csatornákon való átáramlási idejének legalább 18 órát kell kitennie. Kielégítő szétválasztás elérése végett ezen időt mindig oly hosszúra vá­lasztjuk, amennyi megfelelő gazdaságosság mellett még alkalmazható. Mint már emlí­tettük, az iszap szilárd részei az erjedés után a felületre emelkednek és a folyékony vagy vizes részek fölületén ténylegesen úsznak. A felemelkedett, erjedt, anyagnak a (h) csatornák kibocsátó végétől való állandó el­távolítására megfelelő elemek vannak al­kalmazva. Az ezen célra szolgáló ele­mek, például a (t) szállítók úgy vannak el­rendezve, hogy a csatornák mentén ugyan­azon sebességgel mozognak, mint maga a keverék. Ennek folytán semmiféle zavaró mozgás nem jön létre és az erjedési és szétválasztó folyamat nem befolyásoltatik. A csatornákban lévő keverék hőmérséklete a. (p) csövek vagy vezetékek segítségével állandó hőmérsékleten tartatik; ezen csö­veken meleg levegő vagy gázok, vagy gőz áramol és az áramlás a (p') szabályozó se­gítségével változtatható. A (h) erjesztőcsatornák végén a folyé­kony részek számára való (kj szűrőágyak vannak alkalmazva, melyek a rendes víz­fölfogó (j) csatornával vannak összekötve, mely csatornákba a folyékony részek öm­lenek. Az erjesztett iszap az (y) bukógátakon át az (i) csatornába esik, melyből az (m) szivattyú és az (m') csövek segítségével al­kalmas (m) szárítókészülékbe szállíttatik. Az iszap erjesztett folyékony részei a (j) csatornából eltávolítva körülbelül 80% vizet tartalmaznak és ennek tekintélyes részét most az (e) centrifugális gépek segítségével eltávolítjuk, melyeknek tokjai gyűrűs, al­kalmas szűrőanyag befogadására való ka­marával vannak ellátva, továbbá úgy vannak berendezve, hogy ezen anyag gyorsan el­távolítható és pótolható legyen. Ezen gé­pekben történik a szilárd részeknek a vissza­maradó folyadéktól vagy maradékvíztől való elválasztása. Ezen gépek továbbá a lerakó­dott szilárd részeknek folytonos vagy idő­szakos eltávolítására való berendezéssel van­nak ellátva. Az ezen (1) gépekből kijövő maradékvíz ismét további szűrésnek vethető alá vagy pedig elfolytatható. A lerakódott szilárd ré­szek a centrifugális gépekből való eltávolí­tásuk után szárítás és elporlasztás végett alkalmas berendezésbe szállíttatnak. A szi­lárd részek azon állapotban, melyben az (1) centrifugális gépeket elhagyják és a szárító­berendezésbe lépnek, igen ragadósak, szoros struktúrával bírnak és rendkívül szívósak, úgy hogy csak nehezen száríthatok.

Next

/
Thumbnails
Contents