65167. lajstromszámú szabadalom • Eljárás villamos rezgéseknek vagy váltakozó áramnak kondenzátor áramkör fölhasználásával való előállítására
4 -kek útján az (e) munkaáramforrás által is táplálhatjuk. A 4. ábrán a találmány tárgyának oly kiviteli alakja látható, mely lehetővé teszi, hogy a gerjesztő áramkörhöz az üzemáramot, egy egyenáramforrástól, hanglökések alakjában vezessük hozzá. E célból az 1—3. ábrákon föltüntetett gyújtóberendezések valamelyikét használhatjuk az (n) szikraköz gyújtására, mely a (t) munkatranszformátor primártekercselését magában foglaló kondenzátoráramkörbe van bekapcsolva és mely az (e) áramforrás által töltött (v) kondenzátor ritmikus kisülését idézi elő. Előnyös, ha e célra egy gyorsan kialvó (n) szikraközt használunk, melynek elektródatávolságát úgy választjuk meg, hogy az (e) áramforrásnak feszültsége rendes körülmények között ne legyen elegendő nagy ahhoz, hogy az (n) szikraközön szikra átüssön és a főkisülés bekapcsolása után az áramátmenetelt fenntartsa. Csak miután az (n) szikraközzel összekötött gyújtóberendezés, mely lényegében az í. ábrán Kitüntetettnek felel meg, működésbe jön, következhet be a (t) transformátor primértekercsén át egy rövid ideig tartó áramlökés, mely transzformátor a nagy frekvenciájú áramkör (c) munkakapacitását megtölti. A jelen új gyújtóberendezés alkalmazása a drótnélküli telegrafiának küldőinél még azzal a további előnnyel is jár, hogy, mint a 4. ábrán látható, az (o) Morsebillentyű az üzemáramtól távol és a segédgyújtóáramkörben lehet alkalmazva. Ezáltal mindazok a nehézségek elmaradnak, melyek erős áramok billentyűzésénél beállnak és melyek nagyobb állomásoknál erős áramú billentyűk és billentyűrelais alkalmazását tették szükségessé. A gyújtó áramkör gyönge megszakítandó áramainál nemcsak, hogy a közönséges Morsekulccsal dolgozhatunk, hanem minden változtatás nélkül a gyorstelegráfiánál alkalmazott, a perforált szalagrendszer szerint dolgozó berendezések is használhatók. A találmány tárgya arra is használható, hogy normális váltóárammal üzemben tartott állomásoknál hangot adó, kioltó szikrák részére, rossz üzemviszonyok esetén p!d. kedvezőtlen kapcsolásoknál tiszta hangokat nyerjünk azáltal, hogy a gyújtást synchron és alkalmas fáziseltolódással a váltóáramfeszültséggel indítjuk meg. Ezáltal azokat a nehézségeket kerüljük el, melyek eddig ezeknél a küldőknél abban állottak, hogy rossz kioltó hatásnál tiszta hangokat nem lehetett elérni. Az 5. ábra egy példakénti kiviteli alakot . tüntet föl váltakozó áramú üzem részére, (r) a váltóáramgenerátor, mely itt úgy a (t) munkatranszformátor, valamint a (k) gyújtótranszformátor táplálására is szolgál. Az utóbbihoz hozzávezetett energia a (w) ellenállással szabályozható. Az (r) főgenerátornak a gyújtótranszformátor táplálására val6 felhasználása azzal a hátránnyal jár, hogy a főáramkör töltő energiájának a váltóáramgenerátor feszültségváltozása következtében beálló nagyobb változása a gyújtóenergia, változását is okozza. Hogy ezt a hátrányt megszüntessük, a berendezést célszerűen úgy létesítjük, hogy a gyújtótranszformátor táplálására külön generátort alkalmazunk, melynek feszültsége a főgenerátor feszültségével synchron változik. A legegyszerűbb elrendezés természetesen . az. ha mindkét generátort ugyanazon a tengelyen rendezzük el. Ily módon a főgenerátor feszültségét és így energiáját is tetszés szerint változtathatjuk, anélkül, hogy a gyújtóáramkör energiája változást szenvedne. Ennek a berendezésnek továbbá még az is a nagy előnye, hogy a küldő hangmagasságát nagyon könnyen szabályozhatjuk, amennyiben egy rezonáns transzformátor alkalmazásánál a gyújtóberendezésben a gyújtásoknak elosztását a gyújtást tápláló áram változásaira szabályozzuk. Egy további előny abból származik, hogy a jelen találmány tárgyával akkor is állíthatunk elő hangzó szikrákat, ha az energiaáramkör táplálására alacsony periódusú váltóáramot használunk. Ebben az esetben is a gyújtó áramkörben a megszakításoknak oly gyorsan kell végbemenniök, hogy zenei hang keletkezzék. A (c) kondenzátor ekkor a gyújtásokkal ritmikusan, sül ki úgy, hogy ily