65080. lajstromszámú szabadalom • Közönséges sarokpántos ablak módjára és nyitható tolóablak

hoz hasonló kapcsolatot létesítenek azok közt. A (32 ) sinfejek eszerint az ablakkere­tek számára, úgy a föl- és letolásnál ve­zető sin gyanánt, mint a befelé nyitásnál forgási csap gyanánt szolgálnak. Az ab­lakkereteket másik oldalukon, a föl- ós le­tolásnál, a (2) ablaktokra erősített (4) fém­vezeték (41 ) hosszhornyai és az (1) ablak­keretek ezekbe benyúló (5) vezető sinjei vezetik, mely utóbbiak, az ablakkeretek befelé nyitásának lehetővé tételére, a (41 ) hosszhornyokból vissza-, azaz az (1) ablak­keretek homloklapjain kiképezett (51 ) hossz­hornyokba teljesen behúzhatok. E behúzás foganatosítására, a 2—7. ábrák szerint, az (1) ablakkeret homloklapjába, célszerűen font, lent és a középen, mé­lyebb (5a ) horony van vágva, melyek kö­zül a középsőben (2. és 5. ábrák), az (1) ablakkeret homloklapjára erősített és az (5a ) horonyba benyúló, alkalmasan meggör­bített (6) vaslemez szemközt fekvő furatai­ban egy a 7. ábrán föltüntetett, kulcs­vagy fogantyú segélyével elforgatható (7) hüvely és ennek két, a (6) vaslemez fura­taiból kinyúló végére erősített és így azzal együtt elforgó két (8) forgattyúkar van elhelyezve, mely utóbbiak szabad végei, a (6) vaslemez szemközt fekvő, körívalakú (61 ) hasítékain és az (5) vezető sin meg­felelő furatán keresztülmenő (9) szögecs segélyével, egymással össze vannak kötve úgy, hogy a (7) hüvely elforgatásakor, a két (8) forgattyúkar, az ezeket összekötő (9) szögecsnek a (61 ) hasítékokban való eltolódása folytán az (5) vezetősínt fölemeli és az (1) ablakkeret homloklapjába met­szett (51 ) hosszhoronyba behúzza. Az ab­lakkeret fölső és alsó vége közelében levő (&*)' hornyokban (2. és 6. ábrák) elrendezett hasonló (6) vaslemezek megfelelő (6l ) kör­ívalakú hasítékaiban ugyanekkor a (6) vas­lemezek szemközt fekvő furataiba ágyazott (71 ) szögecsek (81 ) forgattyúkarjait az (5) vezetősínnel összekötő (91 ) szögecsek tolód­nak el úgy, hogy m (5) vezetősín ponto­san önmagával párhuzamosan húzódik be az (t) ablakkeret (S1 ) hosszhornyába (4. ábra). A 8. és 9. ábrákon az (1) ablakkeretek ezen, befelé nyíló oldalainak vezetésére szolgáló vezetősín visszahúzására való be­rendezésnek egy további foganatosítási alakja van bemutatva. Az előbb leírttól ez csak abban különbözik, hogy itt a (41 ) ve­zetőhornyok az (1) ablakkeretek homlok­lapjaiban és az (5) vezetősínek a (2) ablak­tokon vannak elrendezve és ennek megfe­lelően az (5) vezetősínek visszahúzására, azaz az ablakkereteknek befelé nyitás cél­jából való szabaddá tételére szolgáló be­rendezés is a (2) ablaktokon van kiké­pezve. E berendezés, az előbbihez hasonlóan, két-két (8) forgattyúkarból, az ezeket és (5) vezetősíneket összekötő (9) szögecsekből és a körívalakú (61 ) vezetőhasítékokból áll, mely utóbbiak, a jelen esetben, a (2) ab­laktok előbbi (4) fémvezetékét helyettesítő (4) fémvezeték (6) nyúlványaiban vannak kiképezve, melyeknek szemközt fekvő fura­taiban az előbbi (7) hüvelyeket helyettesítő (72 ) csapok vannak a (8) forgattyúkarokkal együtt forgathatóan ágyazva. A (72 ) csapok négyszögletes keresztmetszetű (78 ) nyúl­vánnyal bírnak, melyre, a (4) fémvezeték (4a ) hasítékain 2IT7 ETZ egyik oldalán nyitott négyszögletes szájjal bíró (10) kulcsot lehet kívülről ráhelyezni, hogy ennek elforgatá­sával az (5) vezetősíneket megemelni és a (41 ) vezetőhornyokból kihúzni lehessen az ablak ezen, befelé nyíló oldalának sza­baddá tétele céljából. SZABADALMI IGÉNYEK. 1. Közönséges, sarokpántos ablak módjára is nyitható egyszerű, vagy kettős tolóablak, azáltal jellemezve, hogy az ablakkeretek, egyik oldalukon, egyszersmind® forgási tengely gyanánt is szolgáló, körkereszt­metszetű vezetősíneken vannak ágyazva, mimellett a vezetősínek az ablaktokon megerősített fémvezeték nyúlványainak végén vannak kiképezve és azokat az ablakkereteken megerősített ágyazó le­mezek félkörkeresztmetszetű nyúlványai fogják körül, mely utóbbiakat a fémve­zeték megfelelő nyúlványai folytonosan a sinfejekkel érintkezésben tartanak.

Next

/
Thumbnails
Contents