65069. lajstromszámú szabadalom • Sebességváltoztató hajtómű

hogy eltolható, azon célból, hogy a (10) hor­nyot az (1) tárcsához vagy koncentrikusan vagy egyik és másik oldalra, excentrikusan lehessen beállítani. Az 1. ábrán a (10) ho­rony koncentrikus az (1) tárcsa középpont­jához, míg a 2. ábrán annak egyik irányú, a 3. ábrán pedig másik irányú legnagyobb excentricitása van föltüntetve. Az (1) tárcsa forgásakor a (2—5) szeg­mensek is vele forognak, úgy, hogy a (9) csigák a (10) horonyban csúsznak, mely egy helyt áll. E mozgás folytán és a (9) csigák­nak a (10) horonyba való bekapaszkodásuk következtében, a (8) emelőkarok és ezek köz­vetítésével a (2—5) szegmensek is az (1) tárcsa forgó mozgásától függetlenül bizo­nyos szöggel elforognak. E forgás az (1) tárcsa forgó mozgásának egyik felében az egyik, másik felében a másik irány felé történik. Azáltal, hogy a (7) fogaskerék az (1) tárcsához excentrikusan van elrendezve, a (2—5) szegmensek, ha az egyik irány felé mozognak, a (7) fogaskerékkel kapcsolódás­ban lehetnek, míg a másik irány felé való mozgásuk alkalmával, azzal nem kapcsolód­nak. A (7) fogaskerék ezáltal, a (2—5) szegmenseknek (6) csapjaik körül való el­forgása következtében, folytonos forgó moz­gást kap, minthogy mindegyik (2—5) szeg­mens, még mielőtt a megelőző szegmens elhagyta volna a (7) fogaskereket, ezzel kapcsolódásba jön. A forgás sebességét, mely a (7) fogaske­rékre vitetik át, a (10) horony helyzete ál­lapítja meg. Ha olyan helyzetben van ezen <10) horony, melynél a (8) emelőkarok ál­tal, a (2—5) szegmenseknek a (7) fogaske­rékkel való kapcsolódása közben megtett út (körív) a legkisebb, akkor a (7) fogaskerék legkisebb sebességgel forog, míg ellenben akkor, midőn a (8) emelőkarok a legna­gyobb körívet írják le, a legnagyobb sebes­séget kapja az. Hasonló módon a (7) fogas­kerék forgási sebessége, e körív hosszának a 10 horony valamely közbeeső helyzetbe való eltolásával eszközölt megváltoztatása­kor, megfelelően változni fog. Minthogy az (1) tárcsa egyenletes sebességgel forog, a (2—5) szegmensek mozgási pályája hosszá­nak megváltoztatása azt idézi elő, hogy utóbbiak forgási sebessége kisebb, vagy na­gyobb lesz az (1) tárcsánál vagy egyenlő lesz azzal. Ha a (10) horony az (1) tárcsával kon­centrikusan van elhelyezve (1. ábra), a (2—5) szegmenseknek az (1) tárcsa tengelye kö­rül végbemenő forgásának sebessége egyenlő magának az (1) tárcsának forgási sebessé­gével és így e sebesség vitetik át a (7) fo­gaskerékre is. Ha most a (-10) horony a 2. ábrán látható helyzetben van, akkor mind­egyik (2—5) szegmens, mialatt a (7) fogas­kerékkelkapcsolódik, tengelye körül gyorsabb forgást fog végezni és így a (7) fogaskereket is gyorsabban fogja forgatni, míg ha a (10) ho­rony a 3. ábrán látható helyzetben van, a a sebességáttétel a sebességet csökkenti. A talmány tárgyának a 4. ábrán föltün­tetett vázlatos ábrázolásán ama helyzetek láthatók, melyeket a (2—5) fogaskerékszeg­mensek (8) emelőkarjai, az (1) tárcsa egy teljes fordulata közben, elfoglalnak. Az 5—7. ábrákon a találmány tárgyának egy motoros kocsinál való alkalmazása van bemutatva. Az (1) tárcsát egy korona, vagy fő hajtókerék alkotja, mely a (12) keret (6. ábra) (11) tartó agyára támasz­kodik, mely keret, vízszintesen, a 13. hajtóműtokba van beépítve. Az (1) korona­kerék, mozgását a fő hajtóműről, egy (15) kúpkerék közvetítésével kapja. A (7) fogas­kereket hordó (16) tengely a (11) agyon ke­resztül nyúlik és ebben, az (1) koronakerék középpontjához excentrikusan, foroghatóan van ágyazva. Az (1) koronakerék, felső ol­dalán, egy koncentrikus vájattal bír, mely­ben a (7) fogaskerék és a (2, 3, 4, 5) fo­gaskerékszegmensek vannak elhelyezve. A (2—5) szegmensek és a (7) fogaskerék egy (17) lemezzel vannak lefödve, mely az (1) kerék külső szélére van csavarokkal erő­sítve és egy (18) agyon központosítva van, mely agy a (13) hajtóműtok födő lemezének belső oldalán foglal helyet. A (16) tengely fölső vége a (18) agyban van ágyazva, és egy, a hajtóműtok födő lemezén lazán ke­resztülnyúló (19) csap segélyével rögzítte­tik helyzetében. A (2—5) fogaskerékszeg-

Next

/
Thumbnails
Contents