65068. lajstromszámú szabadalom • Sérvkötő

Egyoldali sérvkötőknél egy szélesebb öv, mely a rúgó elfordulásának megakadályozása céljából azt a csipő tájékán körülbelül 4—8 cm. darabon körülfogja, a medence körül a test előrésze felé halad és hozzácsatlakozik a rúgó másik elálló végéhez, melyet az öv különböző lyukaiba akasztva tetszés szerint meg lehet feszíteni. Kétoldali sérvkötőknél a két rugónak a keresztcsont fölött való összeköttetésére szintén egy övszalagot használunk, melyet hosszabbra vagy rövidebbre lehet venni, míg a rúgók elálló végeit elül egy szíjj, vagy más efféle rögzíti egymáshoz képest. A sérvfödőnek fölfelé való elcsúszását egy alább részletesen leírandó combszíjj akadályozza meg. A rúgónak minden olyan elrendezése, mely lehetővé teszi a sérvfödő pontos beállítását — aminek főleg az anatómiai tekintetben egyedül helyes kúpalakú lágyéksérvfödőknél van jelentősége, — lényegileg abban különbözik az eddigi rendszerektől, hogy a sérvfödő nem a rúgó végén, hanem annak két rögzítési pontja között foglal helyet. A rúgó ilyen elrendezése és kiképzése mellett annak nyomását egyedül a sérvfödő veszi föl úgy, hogy a fájdalmas mellékhatások teljesen elmaradnak. A rúgó ilyen módon való kiképzésének és a sérvfödő elrendezésének nagy előnye még az is, hogy a sérvfödőt alacsonyabbra lehet készíteni úgy, hogy az a sérvkötő pontos fekvésénél nem emelkedik ki a sérvkaput környező lágyrészek fölszine fölé. Ezáltal megakadályoztatik a sérvfödő elcsúszása és ennek veszélyes következményei, amelyek más sérvkötők alkalmazása mellett, például lágyéksérveknél hajlás és guggolás közben könnyen be szoktak következni. A rúgó sajátos kiképzése mellett a sérvfödő az említett mozgások közben, főleg lágyék- és combsérveknél csak erősebben odaszorul az aljlemezre, míg a magas sérvfödők alkalmazása azzal a veszéllyel jár, hogy azt a fölső comb föltolja. Minthogy tudvalevőleg a lágyékcsatorna menete egyszer jobban, máskor kevésbé {neredek és majd közelebb, majd távolabb fekszik a test középvonalától, mivel továbbá a combcsatornának a szomszédos testrészekhez viszonyított helyzete szintén változó s minthogy végül a hassérvek kapui a has legkülönbözőbb részein feküdhetnek, a sérvfödőnek a rúgón eltolhatóan és elfordíthatóan való megerősítése lehetővé teszi annak a sérvkapura való pontos beállítását, ami a régebbi sérvkötőknél nem mindig volt lehetséges. A sérvkötőkészítő sem tudja ugyanis mindig a sérvkötőt még a legpontosabb leírás után sem úgy elkészíteni, hogy az pontosan illeszkedjék. További javítás még az új sérvkötőnél az, hogy a sérvfödőt, mely úgy van kiképezve, hogy egy aljlemezből kiálló peckekre lehet rádugni, vagy csavarok segélyével lehet azon megerősíteni, könnyen ki lehet cserélni. Minthogy pedig a sérvfödő által nyomott helyen a zsírszövet eltűnik s ezáltal az mélyebben benyomul, ennélfogva főként lágyéksérveknél a sérvfödőt idővel magasabbal kell pótolni, ami a könnyű kicserélhetőség folytán minden nehézség nélkül elvégezhető. Mint javítást megemlítjük még végül a combszíj megerősítésének módját. Ez a legtöbb sérvkötőnél a csipő vagy keresztcsont tájékáról indul ki a tartóövtől, áthalad a fölsőcombok között és a sérvfödőnél végződik, hogy annak fölcsúszását megakadályozza. A tapasztalás azonban azt mutatja, hogy a combszíj az öv keresztcsonti részéhez erősített toldatánál fogva azt a fölső comb meghajlása közben megfeszülvén, könnyen lehúzza, míg ugyanezen esetben az öv csipőtáji részét nem húzza ugyan le, de erősen megfeszíti. A sérvfödő, melyet a meghajló fölsőcomb anélkül is eltolni igyekszik, mindkét esetben könnyen fölcsúszik, ámi a sérv kitüremlését vonhatja maga után. Hogy ezen a bajon segíthessünk, a combszíjat úgy képezzük ki, hogy az a sérvfödőtől kiindulva a lábak között halad keresztül s egy külön övszalaghoz van kötve, mely a keresztcsont fölött és a tulajdonképeni sérvkötő alatt a jobboldali csipőrész-