65029. lajstromszámú szabadalom • Taxameter

második (31) kerék el van látva a kilomé­terjelző (30) kerékre szerelt (9. és 10. ábra) (29) kilinccsel; ebből folyik, hogy ha a kilométerjelző és időjelző rendszer egyidejűleg működnek, a kettő közül a gyorsabb magával viszi a tengelyt, a las­súbb pedig kikapcsolódik. Erre az (5) tengelyre (10. ábra) lazán van föltéve egy (34) spirálrúgóval ellá­tott (33) fogaskerék. A rúgó egyik vége az (5) tengelyhez van erősítve úgy, hogy a rúgó állandóan elhúzni igyekszik a fogas­kereket. A fogaskerék forgását a belé erő­sétett (36) peckek határolják, melyek az (5) tengelybe erősített (35) ujjba üt­köznek. Ha a szerkezetet „Elfoglalva" helyzetbe hozzuk, az óraszerkezet működésnek in­dul, ,a kilométerjelzőszerkezet pedig ké­szen áll, hogy a kocsi elindulásánál meg­kezdje működését. Ha a kilométer jelző készülék jár gyor­sabban, akkor az viszi magával a kilomé­ter jélzőkerék révén a tengelyt és így mi­kor a (35) ujj a fogaskerék (36) ujjával találkozik magával viszi a (33) fogaske­reket. Ugyanígy áll a dolog az óra jelző­készüléknél, melynél a (311 ) kerék a vele összefüggő (31) kerék és a kilométerjelző­kerékre szerelt (29) kilincsek révén ke­rül a tengellyel kapcsolatba. Az (5) tengely mozgását a (6) tengelyre (3., 4:, 11. és 12. ábra) a (37) karra sze­relt mozgó (38) fogaskerék viszi át. En­nek a keréknek a (33) fogaskerékbe való kapaszkodását a (39) tárcsa szabályozza. A „Szabad" helyzetben ez a tárcsa eltávo­lítja egymástól a két fogaskereket, más helyzetben azonban megengedi azoknak egymásba kapaszkodását a (37) karhoz erősített spirálrúgó révén. A kilométerjelző szerkezet (5) tenge­lyének egy fordulata megfelel a (6) ten­gely egy bizonyos számú foggal való to­vábbmozgásának. Erre a tengelyre szilár­dan van fölékelve a (80) kilincskerék (12. ábra) és a (84) fogaskerék (11. ábra). Két másik (81) és (83) kerék (11. és 12. ábra) lazán ül ugyanezen a tengelyen. A (81) kerék belsejében (12. ábra) egy (82) spirálrúgó van elrendezve, melynek egyik — belső — vége'a kerékhez, másik vége a (80) kilincskérékhez van erősítve. A (78) kettős kilincs és a további (77, 79) kilin­csek a kilométertengely és a mozgó (38) fogaskerék által átvitt lassú mozgást, ugró gyors mozgásba változtatják át. A (80) kilincskeréknek öt orra van, a (84) keréknek pedig kilencven foga; a (81) kerék szintén öt orral van ellátva, míg a (83) kerék (11. ábra) tetszőleges számú foggal bír. A (78) kettős kilincs a (80) fogaskeréken csúszik a (77, 79) ki­lincsek pedig a (81) kerék fogaiba ka­paszkodnak. A (77, 79) kilincsnek mindegyike a (78) kettős kilincs számára egy-egy vezetőcsapszöget hord. Ha a (78) kilincs egyik ága a (80) kerék egy fogába akad, a szabaddá lett (81) kerék gyorsan továbbfordul egy fog­gal. A (77, 78 és 79) kilincsek (12. ábra) úgy vannak elhelyezve, hogy a tengelynek egy fordulata alatt a kilincskerék tízszer fordul tovább egy foggal. (Könnyen megérthető, hogy a tovább­fordulásokat a (80, 84 és 81 kere­kek fogszámának megváltoztatásával le­het megváltoztatni.) Érthető az is, hogy a (33) kerék fogszám,ának megváltoztatá­sával megváltoztathatjuk a kilométerten­gely által okozott bekapaszkodások szá­mát és ennek következtében az alapdij­jelzőkészülék jelzését, ha ez a bekapaszko­dásoknak pontos többszöröse. Ellenkező esetben a peckek helyzete megengedi az alapdíjjelzőkészülék jelzésének változta­tását. A „Fizetendő összeg"-et mutató számo­zott dobok (1) tengelye az ismert módon mozgattatik a (83) kerékbe kapaszkodó (58) fogaskerék által. (Lásd a 2. és 11. ábrát.) Ezeknek a doboknak zérusra való visszaállítása a dobok tengelyére erősí­tett (87) spirálrúgó révén történik. A do­bok tengelye a (2) tengellyel annyiszor kapcsolódik össze a közvetítő (54) fogas-

Next

/
Thumbnails
Contents