64978. lajstromszámú szabadalom • Fülbevaló zár

Megjelent 1914. évi augusztus hó lO-én. MAGY. K1R. SZABADALMI fS® HIVATAL SZABADALMI LEÍRÁS 64978. szám. Vl/g, OSZTÁLY. Fülbevalózár. WEISZ IZIDOR ÓRÁSSEGÉD ÉS SCHWARTZ IGNÁCZ MŰSZAKI KERESKEDŐ BUDAPESTEN. A bejelentés napja 1913 december hó 12-ike. A találmány tárgya fülbevalózár, mely a zárókarnak véletlen vagy szándékolat­lan kinyitását föltétlenül megakadályozza és a fülbevalónak a fülből való véletlen kiesését lehetetlenné teszi. A jelenleg ismert kiviteleknél a záró­kar zárt, illetve nyitott helyzetét lapos fö­lületekre fölfekvő rúgó határolta és a záró­kar elmozdítása céljából csak a rúgót kellett kis mértékben összenyomni. Gya­kori használat következtében a rúgó föl­fekvési nyomása csökkent és önmagától vagy csekély külső behatásra, pl. az öltöz­ködésnél a zárókar szabad végébe be­akadó ruhadarab húzása következtében kinyílott. Mindezen hátrányokat a jelen talál­mány értelmében azáltal küszöböljük ki, hogy a célszerűen sajtolt z^rókar hornyá­ban orral ellátott rúgót rendezünk el, mely a fülbevalóval merev összeköttetés­ben álló, a zárókar forgáscsapját tartó toldat bevágásába csappanva a zárókart zárt helyzetében rögzíti; a zárókar oldása céljából az oldalfalán áthatoló és a rúgó­val egy darabot alkotó nyúlványt be­nyomjuk, miáltal az orr a bevágásból ki­emelkedik és a zárókar a fölső szabad végére hatóerő útján elforgatható mind­addig, amíg a rúgó orra a helytálló csuk­lón elrendezett ütközőhöz nem ér. A mellékelt rajz a találmány tárgyának példaképen vett kiviteli alakja. Az 1. ábrán a fülbevaló oldalnézete zárt helyzetben van föltüntetve, míg a 2. ábra az 1. ábra egy részét és a nyi­tott helyzetben lévő zárókart mutatja. A lényegében U-alakú keresztmetszetű célszerűen sajtolás útján előállított (1) zárókar a-tulajdonképeni fülbevalóval merev összekötetésben álló (4) toldat (3) csapja körül forgathatóan van ágyazva. Az (1) zárókar hornyába az (5) rúgó van fektetve. A rúgónak az (1) zárókarban való megerősítése a (7) csap segélyével történik, mely az (1) zárókar két oldal­szárában van ágyazva és az (5) rúgó (6) bevágásába szorulva az (5) rúgó helyze­tét biztosítja. Az (5) rúgó ívelése közel az (1) zárókar ívelésével ^ megegyezik úgy, hogy aránylag nagy fölületen támaszko­dik az (1) zárókar alsó lapjára. A (4) tol­daton a (9a) és (9b) bevágások, illetve ütközők vannak elrendezve, melyek az

Next

/
Thumbnails
Contents