64950. lajstromszámú szabadalom • Gáztüzelésű körkemence
natosítási alakjai nézetben és keresztmet- i szetben, nagyobb léptékben láthatók. Az (a) gázlángzók elrendezése a 2. és 3. ábrából vehető ki. Két-két (b) égetőkamra között (c) közfalak vannak elrendezve, melyek az (a) lángzókat az összeeső anyag által való megsérülésük ellen megvédik. A lángzók kiviteli példái a 4. ábrán láthatók. Mint említettük, a találmány értelmében két-két lángzót úgy rendezünk mindig el, hogy a belőlük kilépő gázáramok, illetve lángok szögben találkozzanak. Ezen célból szögletes keresztmetszetű lángzóknál (a 4. ábra baloldala) a (d) gázkibocsátó nyílásokat a sokszög ' valamely a kilépési szögnek megfelelő hajlású oldalán, kör vagy félkörkeresztmetszetű lángzóknál pedig (a 4. ábra jobboldala) a kívánt szög alatt sugárirányban képezzük ki. A kamrák konvergáló kiképzése az 1. és 2. ábrából vehető ki. Ezen ábrákból látható, hogy úgy a kamarák (e) oldalfalai, mint azok (f) boltozatai a tüzelés előrehaladásának irányában a (b) kamrák végei felé csökkennek. A rajzon föltüntetett kemence általános elrendezése ismeretes és ismertetést nem igényel. Természetes, hogy a találmány tárgya sem az ábrázolt kemencetipushoz, sem pedig a találmány tárgyát képező újításoknak a rajzon föl tüntetett alakjához és részleteihez nincs kötve. SZABADALMI IGÉNYEK. 1. Gáztüzelésű körkemence, a kamrák végein kiképezett, áttört közfalakkal és az áttöréseken belül elrendezett gázlángzókkal, azáltal jellemezve, hogy két-két gázlángzó egymáshoz képest úgy van elrendezve , illetve gázkibocsátó nyílásaik úgy vannak kiképezve, hogy a belőlük kilépő gáz-, illetve lángáramok egymást szögben találják. (1 rajzlap melléklettel. PÁLLAS RÉ8ZvéNYTÁASASÁQ NYOMDÁJA BUDAPtö 11*