64896. lajstromszámú szabadalom • Kapcsolás légfékcsövek számára

kapcsolási helyénél kinyúlik. Ennek foly­tán a kikapcsolásnál nem szükséges a zárókilincseket egyenként kiiktatni, ha­nem a fejdaraboknak kiiktatás céljából •való átfogásánál az, aki a kapcsolást kiik­tatja, önkénytelenül nyomást gyakorol a nyomógombokra és így kiiktatja a záró­kilincset, amelynek (19) kampója kilép a (20) kivágásból. Kapcsolásnál a záró­kilincs önműködőlég beiktatódik, mely célból a (19) kampó fölülete rézsútosan le lehet vágva (amint ez a rajzon szaka­dozott vonalakkal föl van tüntetve). SZABADALMI IGÉNYEK. 1. Kapcsolás vasúti kocsik légfékcsövei számára, jellemezve azáltal, hogy a kapcsolórészek fejeibe csapok vannak elrendezve, amelyek a fejdarabok le­gyezőszerű toldataival együtt működő toldataik útján a fejdaraboknak kap­csolás céljából való részletforgatásá­nál akképen forgattatnak, hogy mind­két fejdarab vájatai nyílások és ezen csapok vájatai útján összeköttetésbe jutnak, míg a fejdarabok szétkapcso­lásánál a csapok önműködőlég vissza­térnek azon kezdeti helyzetükbe, amelyben a fejdaraboknak a csőveze­tékkel összekötött vájatait elzárják. 2. Az 1. igény szerinti kapcsolás foga­natosítási alakja, jellemzve azáltal, hogy az (1) fejdarabban (8) nyílással és vájattal ellátott (2) kúp van elren­dezve, amelynek (4 és 5) toldatai a fejdarab legyezőszerű (7) toldatának két oldalán vannak elhelyezve. 3. Az 1. igény szerinti kapcsolás fogana­tosítási alakja, jellemezve azáltal, hogy a két fejnek a (6 és 7) toldatok (61 és 71 ) kampói segélyével való pon­tos kapcsolásának biztosítására a ru­góval terhelt (13) rúd van alkal­mazva, amelynek (12) emeltyűje a (2) kúp (15) peremeiben lévő (14) kivá­gásába nyúlik és a (7) toldat (17) emelkedésében elrendezett hosszúkás kivágás révén forgás ellen biztosítva van, mimellett ezen (12) emeltyű a kapcsolórészek pontos helyzeténél a (13) rúd (16) nyomógombján lévő, rézsút haladó (61 ) kampó hatása útján kiemeltetik a (14) kivágásból. 4. Az 1. igény szerinti kapcsolás fogana­tosítási alakja, jellemezve olyan záró­kilincs által, amely (19) kampóval el­látott (18) rúdból áll, amely a (7) tol­dat (71 ) peremének (20) vájatába nyú­lik és (21) rúgóval van megterhelve, mimellett a (18) rúd a (6) toldaton át kifelé terjed és (22) nyomógombbal van ellátva. ' <2 rajzlap melléklettel.) PALLA8 RÉSZVÉNVTABSASAO NYOMDÁJA BUDAPEST EH

Next

/
Thumbnails
Contents