64845. lajstromszámú szabadalom • Fából való üreges építési idom szétszedhető házak építéséhez

tolva elrendezve, hogy az egyes építési idomok a falak fölhúzásakor minden kö­tőanyag nélkül egymásra helyezve tömö­ren egymásba kapaszkodnak és egymást úgy födik túl, hogy hézagmentes, szilárd falat adnak. Az (1) idomokat lehet üre­gesen is alkalmazni, lehet azonban az (1) idomnak (2, 3, 4, 5, 6, 7) deszkái által képezett üreget valamely alkalmas anyag­gal, mint pl. homokkal, fűrészporral, tur­fapolyvával stb. előnyösen azonban kova­földdel kitölteni és ily módon alkalmazni azt falak építésére. Készülhetnek az egyes (1) idomok födő- és fenéklap, azaz a (4) és (5) deszkák nélkül is, mikor is az egyes (1) idomokat egymásra helyezve egy osz­lopalakú egységes üreget nyerünk, melyet vagy üresen hagyunk, mikor is csak az ezen oszlopban lévő levegőréteg szolgál szigetelőanyag gyanánt, vagy pedig az egyes idomok üregeihez hasonlóan alkal­mas anyaggal töltünk ki, mikor is hatá­sos szigetelőoszlopot nyerünk. A találmányom tárgyát képező, fából való, üreges építési idomok alkalmazásá­val már most szétszedhető házak minden kötőanyag nélkül építhetők. Alábbiakban egy fal fölépítését írom le. Az alapkeretet képező (10) gerendák­nak bizonyos, pl. 1 m. távolságban kikié­pezett (11) kivágásaiba függőleges .(12) oszlopokat erősítünk valamely alkalmas módon. Az egyes (12) gerendák mentén függőleges irányban ezután (13) tömítő szalagokat helyezünk el és most két-két (12) gerenda közé az (1) idomokat behe­lyezzük úgy, hogy ezen (1) idomok a (12) oszlopokat a széles (2, 3) oldaluk végével közrefogják (5. ábra), egymást pedig (2, 3) oldalukkal túlfödjék. Midőn már ezen (1) idomokat a (12) oszlop magasságának megfelelően egymásra helyeztük, akkor az alapkeretet képező (10) gerendákkal párhuzamosan a födőkeretet képező (15) gerendákat tesszük föl oly módon, hogy a (15) gerendák bizonyos pl. szintén 1 m. távolságban kiképezett kivágásaiba a (12) oszlopok megfelelően kiképezett végeit bevezetjük. Megjegyzendő még, hogy a tömítés biztosítása céljából a (12) oszlo­pok mellé a (10) és (15) gerendák kivá­gásaiban (14) ékeket verünk (8. ábra), íly módon tehát egy hézagmentes, tömör, szilárd falat nyertünk. A fából való, üreges (1) építési idomok egyenként valamely alkalmas anyaggal le­hetnek kitöltve. Lehetnek azonban az egyes (1) idomok (4, 5) fenék- illetve födő­lap nélkül is, mikor is két-két (12) oszlop mögött egy végigvonuló egységes oszlop­alakú üreget nyerünk, melyet alkalmas anyaggal tölthetünk ki. A sarokkötésnél alkalmazást találó (1) idomok belső oldalai á 9. ábrán látható módon ferdén vannak levágva. A szétszedhető ház födémé az oldalfa­lakhoz hasonlóan képezhető ki, az abla­kok és ajtók behelyezése céljából pedig megfelelően kiképezett, fél-, harmad-, vagy negyed idomok alkalmazhatók. SZABADALMI IGÉNYEK. 1. Fából való, üreges építési idom, azáltal jellemezve, hogy az azt képező deszkák közül a két legszélesebb egymáshoz ké­pest oly módon van eltolva, hogy az egyes építési idomok minden kötő­anyag nélkül egymásra helyezve tö­mören egymjásba kapaszkodnak (és egymást úgy födik túl, hogy hézagmen­tes, szilárd falat adnak. 2. Az 1. alatt védett fából való, üreges épí­tési idom foganatosítási alakja, azáltal jellemezve, hogy valamely alkalmas anyaggal van kitöltve. 3. Az 1. alatt védett építési idom alkalma­zásával fölépített szétszedhető ház, az­által jellemezve, hogy falai és esetleg a födémé is egy alapkeretbe és egy födő­keretbe befogott oszlopok közé min­den kötőanyag nélkül egymásra he­lyezett, egymást túlfödő, alkalmas anyaggal kitöltött építési idomokból állnak. 4. A 3. alatt védett szétszedhető ház foga­natosítási alakja, azáltal jellemezve, hogy az alapkeretbe és a födőkeretbe beerősített oszlopok között egymásra

Next

/
Thumbnails
Contents