64709. lajstromszámú szabadalom • Kicserélhető cipősarok

Megjelent 1914. évi julius hó 21-én. MAGY. SZABADALMI KIR. HIVATAL SZABADALMILEIRAS 64709. szám. I/b OSZTÁLY. Kicserélhető cipősarok. ERDÉLY EMIL HIVATALNOK BUDAPESTEN. A bejelentés napja 1913 október hó 1-je. Találmányom tárgya kicserélhető ci­pősarok, melynek lényege, hogy csavar­anyaszerű vagy csavaralakú betétekkel van fölszerelve úgy, hogy megfelelő csa­varokkal, illetőleg csavaranyákkal a ci­pőaljjal oly módon köthető oldhatóan össze, hogy vagy a csavarok mindig a cipő belsejéből a cipőaljban lévő megfelelő furatokon keresztül a sarokba csavartat­nak úgy, hogy a csavarfejek a cipő al­ját, illetőleg a cipőt a sarokkal összetart­ják, vagy pedik a csavaranyák a sarok­ban megerősített és az említett furatokon keresztüldugott csavarok végeire belülről fölhúzatnak úgy, hogy a csavaranyák a cipőalját, illetőleg a cipőt a sarokkal ösz­szetartják. Csatolt rajzon találmányom tárgyának két példakép vett foganatosítási alakja van föltüntetve. Az 1. ábra egy cipőaljnak és cipősarok­nak a 2. ábra I—I vonala szerint vett met­szete, mely a kicserélhető sarok azon megerősítési módját ábrázolja, melynél a csavaranyák a sarokba vannak behe­lyezve, illetve abban vannak kiképezve, a 2. ábra az 1. ábrához tartozó fölülné­zet, a 3. ábra a kicserélhető cipősarok egy másik megerősítési módját ábrázolja, melynél az összekötőcsavarok a sarokba vannak behelyezve, a 4—7. ábra az egyes megerősítési mó­dokhoz használt fejes csavarok és csavar­anyák távlati képét mutatja. Találmányom szerint, mint az a rajzból látható az (1) sarokba megfelelő számú és egyenletesen elosztott (2) furat és ezekbe (21 ) csavaranya (1. és 2. ábra), vagy (3) csavar (3. ábra) van behelyezve, a (4) anyatalpból és (5) hamis talpból álló cipőaljban pedig a (3) és (3i) csava­rok fölvételére szolgáló furatok vannak kiképezve. A könnyen oldható és ezáltal a sarok kicserélhetőségét biztosító összeköttetés most az 1. ábra szerint úgy történik, hogy a (6) fejjel ellátott (3i) csavarokat az em­lített, a cipőaljban kiképezett furatokon át a cipő belsejéből az (1) sarokba be­helyezett (21 ) csavaranyába csavaroljuk. A (2i) csavaranya úgy mint az az 1. áb­rán (A) alatt látható közönséges csavar­anya gyanánt lehet kiképezve, mely a sarok belsejében az egyes rétek közé van behelyezve; lehet azonban úgy, mint az az 1. ábrán (B) alatt látható hüvely alak­jában is kiképezve. Végre lehet a csavar-

Next

/
Thumbnails
Contents