64649. lajstromszámú szabadalom • Fémszálas villamos izzólámpa

- 2 -koszorúja a találmány szerint kiképezett tartókból áll, a 4. ábra a tartókarnak a találmány szerinti több kiképzését szemlélteti. A száltartóállvány az (1) központi tartórúdból áll, melyen fönn a (2) és lenn a (3) tartókoszorú foglal helyet; a (2) és (3) tartókoszorú egyes tartói között vezetjük a (4) izzószálat az ismeretes zeg-zügos alakban, még pedig úgy, hogy a (2) fölső tartókoszorú, valamely tartójáról jövő szálrészt először a (3) alsó tartókoszorú külső horgához, füleeséhez stb. innen pedig ugyanezen tartó második belső fülecséhez stb. vezetjük és csak innen visszük újra föl és a fölső tartókoszorúhoz, honnan a szálat a most ismertetett módon az alsó koszorúhoz vezetjük és így tovább. Megjegyzendő még, hogy a szálat a tartókarokon nem vezetjük feszesen, hanem kissé lazán úgy, hogy sehol törések, illetve éles szögek nem képződnek. Ha mindkét tartókoszorú tartói a találmány szerinti tartókból állnak, úgy a szálat pl. úgy vezethetjük, miként az a 3-ik ábrán van föltüntetve, vagyis a szál az áramvezetéstől először fölfelé halad a fölső tartókoszorú tartójának külső horgába fekszik, innen tovább megy a belső horoghoz, onnan lejön az alsó tartókoszorú megfelelő tartójának külső horgához, innen a belső horoghoz, majd föl' egy külső horoghoz és úgy tovább. Szóval a szál mindig a fülecsek között diagonális irányban halad, miáltal két egymást metsző kúpfölület keletkezik. Az ismertetett száltartószerkezet számos jelentős előnnyel bír. Első sorban a szilárd tartókarqk alkalmazhatók, minél fogva a szálnak az állványra való fölerősítésénél minden segédtartó, vagy külön készülék mellőzhető; a szilárd tartó alkalmazása folytán az egész állvány a szálakkal együtt kevésbbé kényes és így a gyártásbanl könnyebben kezelhető és kevesebb töréssel és sérüléssel jár; az izzószálak összekuszálása ki van zárva, ami a szilárd tartókarokon kívül különösen annak a körülménynek köszönhető, hogy a szomszédos szálak más-más forgási fölületen helyezkednek el; ugyanezen oknál fogva a fényhatás is igen kitűnő, miután a szálak egymást nem födik és különösen célszerű a helykihasználás, mért is ezen szálelrendezés nagy feszültségű lámpáknál igen jól használható. A legfőbb előny azonban az, hogy minden egyes szálszakaszhoz tartozik legalább egy rövidre zárt és így nem izzó szálrész, mely a lámpa égésénél struktúraváltozást nem szenved és így eredeti szilárdságát megtartja és mely mintegy tartalékot képez oly célból, hogy az illető szálrésznek az izzás folyamán bekövetkező megrövidülését kompenzálja. Ennek lehetővé tétele céljából szükséges, hogy a szálak ne legyenek a tartóhorgok között teljesen kifeszítve és ez teszi nélkülözhetővé az elhajló rugalmas tartókarok alkalmazását. Ezen lámpák, különös mértékben pedig olyanok, melyek a 3. ábrában vannak föltüntetve, vagyis melyeknek mindkét tartókoszorúja a találmány szerint kiképezett tartókból áll, még egy sajátságos és a lámpa élettartamát és tetszetősségét fokozó tulajdonságot mutatnák; ugyanis ha ilyen lámpát bekapcsolunk, azt tapasztaljuk, hogy dacára a hőfok emelkedés folytán előálló nagy hosszúságnövekedésnek az izzószálak nem görbülnek el* hanem majdnem kifeszített 'állapotban maradnak; ez a föltűnő hatás annak tulajdonítandó, hogy az izzószálnak a tartó két horga, stb.-je által rövidre zárt része mintegy rúgó gyanánt szerepel és a megnyúlt izzó szálszakaszt mintegy kifelé feszíti; ezen lámpáknál tehát a szál egyes szakaszai alkotják azokat a rugalmas tartókat, melyek az eddig forgalomban lévő izzólámpák nagy részének oly lényeges alkotórészeit teszik. Mivel így az egyes szálszakaszok izzó állapotban is majdnem feszesek, az izzásban lévő világítótest igen szép alakot mutat, eljDentétben a közönséges tartókarokra