64649. lajstromszámú szabadalom • Fémszálas villamos izzólámpa

- 2 -koszorúja a találmány szerint kiképezett tartókból áll, a 4. ábra a tartókarnak a találmány sze­rinti több kiképzését szemlélteti. A száltartóállvány az (1) központi tar­tórúdból áll, melyen fönn a (2) és lenn a (3) tartókoszorú foglal helyet; a (2) és (3) tartókoszorú egyes tartói között vezet­jük a (4) izzószálat az ismeretes zeg-zü­gos alakban, még pedig úgy, hogy a (2) fölső tartókoszorú, valamely tartójáról jövő szálrészt először a (3) alsó tartóko­szorú külső horgához, füleeséhez stb. in­nen pedig ugyanezen tartó második belső fülecséhez stb. vezetjük és csak innen visszük újra föl és a fölső tartókoszorú­hoz, honnan a szálat a most ismertetett módon az alsó koszorúhoz vezetjük és így tovább. Megjegyzendő még, hogy a szálat a tartókarokon nem vezetjük fe­szesen, hanem kissé lazán úgy, hogy se­hol törések, illetve éles szögek nem kép­ződnek. Ha mindkét tartókoszorú tartói a ta­lálmány szerinti tartókból állnak, úgy a szálat pl. úgy vezethetjük, miként az a 3-ik ábrán van föltüntetve, vagyis a szál az áramvezetéstől először fölfelé halad a fölső tartókoszorú tartójának külső hor­gába fekszik, innen tovább megy a belső horoghoz, onnan lejön az alsó tartóko­szorú megfelelő tartójának külső horgá­hoz, innen a belső horoghoz, majd föl' egy külső horoghoz és úgy tovább. Szó­val a szál mindig a fülecsek között diago­nális irányban halad, miáltal két egy­mást metsző kúpfölület keletkezik. Az ismertetett száltartószerkezet szá­mos jelentős előnnyel bír. Első sorban a szilárd tartókarqk alkalmazhatók, mi­nél fogva a szálnak az állványra való föl­erősítésénél minden segédtartó, vagy kü­lön készülék mellőzhető; a szilárd tartó alkalmazása folytán az egész állvány a szálakkal együtt kevésbbé kényes és így a gyártásbanl könnyebben kezelhető és kevesebb töréssel és sérüléssel jár; az izzószálak összekuszálása ki van zárva, ami a szilárd tartókarokon kívül különö­sen annak a körülménynek köszönhető, hogy a szomszédos szálak más-más for­gási fölületen helyezkednek el; ugyan­ezen oknál fogva a fényhatás is igen ki­tűnő, miután a szálak egymást nem fö­dik és különösen célszerű a helykihasz­nálás, mért is ezen szálelrendezés nagy feszültségű lámpáknál igen jól használ­ható. A legfőbb előny azonban az, hogy minden egyes szálszakaszhoz tartozik leg­alább egy rövidre zárt és így nem izzó szálrész, mely a lámpa égésénél struk­túraváltozást nem szenved és így eredeti szilárdságát megtartja és mely mintegy tartalékot képez oly célból, hogy az illető szálrésznek az izzás folyamán bekövet­kező megrövidülését kompenzálja. Ennek lehetővé tétele céljából szükséges, hogy a szálak ne legyenek a tartóhorgok között teljesen kifeszítve és ez teszi nélkülözhe­tővé az elhajló rugalmas tartókarok alkal­mazását. Ezen lámpák, különös mértékben pe­dig olyanok, melyek a 3. ábrában van­nak föltüntetve, vagyis melyeknek mind­két tartókoszorúja a találmány szerint kiképezett tartókból áll, még egy sajátsá­gos és a lámpa élettartamát és tetszetős­ségét fokozó tulajdonságot mutatnák; ugyanis ha ilyen lámpát bekapcsolunk, azt tapasztaljuk, hogy dacára a hőfok emelkedés folytán előálló nagy hosszú­ságnövekedésnek az izzószálak nem gör­bülnek el* hanem majdnem kifeszített 'ál­lapotban maradnak; ez a föltűnő hatás annak tulajdonítandó, hogy az izzószál­nak a tartó két horga, stb.-je által rövidre zárt része mintegy rúgó gyanánt szere­pel és a megnyúlt izzó szálszakaszt mint­egy kifelé feszíti; ezen lámpáknál tehát a szál egyes szakaszai alkotják azokat a rugalmas tartókat, melyek az eddig for­galomban lévő izzólámpák nagy részének oly lényeges alkotórészeit teszik. Mivel így az egyes szálszakaszok izzó állapot­ban is majdnem feszesek, az izzásban lévő világítótest igen szép alakot mutat, eljDentétben a közönséges tartókarokra

Next

/
Thumbnails
Contents